A DSI Debrecen hat labdarúgó csapata lépett pályára a regionális bajnokságok hétvégi játéknapjain.

U19

A felsőház tavaszi 4. fordulójában a listavezető Békéscsaba otthonában lépett pályára Jankovics Sándor csapata. Ifistáink jobban nem is kezdhették volna a mérkőzést, az 5. percben Vietorisz Áron szerezte meg a vezetést, majd 3 minutum múlva Vadon Márton duplázta meg az előnyt. Innentől érezhetően erősen kezdett lejteni a hazai pálya, a játékvezető ítéletei a Békéscsabát segítették. Az első játékrész végére a lila-fehérek le is dolgozták a hátrányt, majd szünet után némi segédlettel a győztes találatot is megszerezték.

U17

Bende Tibor legénysége a Felsőzsolca otthonában folytatta tavaszi menetelését, de ezúttal visszafogott teljesítményt nyújtottak tanítványai. A hazaiak már középkezdésből betaláltak, majd a második félidőben még kétszer voltak eredményesek. Csapatunk, bár komoly helyzeteik voltak, csak egy góllal tudott válaszolni, így pont nélkül zárták a borsodi túrát.

U16

Vasárnap délben a bajnoki címre pályázó Tarpa ellen lépett pályára Kaszás János együttese. Nem indult jól csapatunk számára a mérkőzés, már az 5. percben hátrányba kerültünk. Fiataljaink próbálták ledolgozni hátrányukat, ám a 69. percben ismét betalált a Tarpa és mindhárom pontot otthon tartotta.

U14

Cseke Bence csapata Füzesgyarmaton folytatta bajnoki szereplését, a Gyöngyhalászok ellen próbálta javítani az előző heti vereséget. Az első félidőben úgy tűnt, az öltözőben maradtak a srácok, nem igen találták a játék ritmusát. A házigazdák ezt ki is használták, a 21. percben megszerezték a vezetést. Szünet után azonban beindult a gépezet, felpörögtek fiataljaink, állandó veszélyben forgott a hazai kapu. Ám hiába dolgoztak ki sok helyzetet a Cseke-tanítványok, csak egyet tudtak értékesíteni, így döntetlennel zárult a mérkőzés.

U13

Szombaton Győrösi Péter fiai is megkezdték tavaszi menetelésüket, az év első párharcát a Nyírbátor otthonában vívták. Srácaink nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, szép támadásokat vezetve rohamozták a zöld-fehérek kapuját. A házigazdák csak 10 percig bírták a nyomást, Mosdóczi Botond találatával kezdődött a gólszüret. A nyírbátoriak erejéből csak egy szépítő találatra futotta, ám kaptak kilencet. Tökéletes évkezdet, remélhetőleg hasonló lesz a folytatás.

U12

Szintén Nyírbátorban kezdték az évet Szabó Imre gyerekei szombat délelőtt. Az első etapban még tudtak némi ellenállást kifejteni a hazaiak, ennek köszönhetően megúszták egy kapott góllal. A folytatásbab viszont beindult a gépezet, srácaink domináltak és a 69. percben Müller Ádám már második találatát jegyezhette. Majd kezdődött a gólgyártás, kilenc minutum alatt Tóth Nimród, Szűcs Dávid és Kakó Balázs is bevette az NYBSE kapuját.

MLSZ Regionális U19 Délkelet Felsőház 4. forduló

Békéscsaba UFC – DSI Debrecen: 3-2 (2-2)

DSI Debrecen: Meszesán – Virág, Juhász, Nagy Á., Papp P., Vietorisz (Bagi 46’), Vadon (Törőcsik 46’), Haraszin, Kovács D. (Szabó Z. 49’), Berki, Lukács (Bodnár 74’)

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Vietorisz 5’, Vadon 8’

Jankovics Sándor: Békéscsabán mindenki megizzad, a kilencven perc alatt. Mindössze fél órával a kezdés előtt estünk be, mert a buszunk vezetőjével rossz volt a kommunikáció. Mégis azt kell mondanom, hogy a kevés bemelegítés ellenére fantasztikusan indult a rangadó. Már a tizenötödik percben kettő nulla arányban vezettünk. Aztán a játékvezető elgondolkodott, mégiscsak snassz, ha a hazaiak kikapnak, így aztán befújt mindent, mint a meleg levesre szokta. Szabadrúgásból szépített a Csaba, majd a szünet előtt ki is egyenlítettek. A második félidőben ismét - szerintem - főszereplő lett a spori, a viharsarkiak megszerezték a harmadik találatukat. 3-2 lett a végeredmény oda, de meg kell dicsérnem a játékosokat. Nagyszerűen mentek, gólokkal kellett volna nyernünk. De ilyen a foci, benne van a pakliban a tévedés. Ha a fiúk így játszanak majd az egész szezonban, büszke lehet rájuk mindenki. Jogosan tervezünk tehát nagyobb sikereket. Akár már a jövő héten is. Azt a SZEOL-t fogadjuk, akik tavaly megnyerték az alapszakaszt. Nincs mese, most mi jövünk!

MLSZ Regionális U-17 Kelet Felsőház 4. forduló

DSI Debrecen – BTE-Felsőzsolca: 1-3 (0-1)

DSI Debrecen: Szász (Bartók 46’), Kalmár (Szemán 62’), Szőllős (Juhász 71’), Botos (Kerezsi 22’), Bácsi (Havasi 71’), Kapczy (Czakó 71’), Tasi B., Tasi A., Szopka (Kovács D. 62’), Pistritu, Vietorisz

Edző: Bende Tibor

Gólszerző: Vietorisz 77’

Bende Tibor: Ez nem a mi napunk volt. Mindent elmond a hozzáállásról, hogy két méterről, üres kapuval szemben mellé durrantottuk a labdát. Nem volt sem fegyelem, sem figyelem. Ezek miatt is kikaptunk a gyengébb Alsózsolcától hazai pályán. El kell beszélgetnem néhány játékossal a jövőjükről.

MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 12. forduló

Tarpa – DSI Debrecen: 2-0 (1-0)

DSI Debrecen: Lukács – Szalontai, Kalapos, Kocsis, Keszler, Gulyás (Varga V. 50’), Pecséri (Orsó 46’), Tóth Z. (Tarr 62’), Nagy Zs. (Kiss I. 46’), Szilágyi (Esztergomi 65’), Máté

Edző: Kaszás János

MLSZ Regionális U14 Kelet Alsóház 2. forduló

Sárréti Gyöngyhalász – DSI Debrecen: 1-1 (1-0)

DSI Debrecen: Bíró – Bihari, Lakatos, Fülöp (Farkas 62’), Szőke, Lehner, Baranyai, Egeresi, Pásztor (Sipos 76’), Fekete, Nagy L.

Edző: Cseke Bence

Gólszerző: Fekete 76’

Cseke Bence: Érdekes mérkőzést vívtunk a Sárréti ellen, mely tulajdonképpen a Füzesgyarmat csapata. Az első 45 percben azt éreztem, hogy még a buszon vagyunk. Nem találtuk a helyünket a pályán, így kész csoda, hogy az ellenfél csak egyszer talált be. Szünet után aztán elkezdtünk focizni. Szebbnél szebb akciókat vezettek a srácok, akkor azt gondoltam, nekünk elég egy félidő is, hogy gólokkal nyerjünk. Sajnos csak az egyenlítésre futotta, többre nem. Ha a jövőben azt nyújtjuk, amit most a második játékrészben, nem lesznek problémáink.

MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 12. forduló

NYBSE – DSI Debrecen: 1-9

DSI Debrecen: Cseke – Horváth T., Gulyás, Sebők, Varga L., Milbik, Tóth K., Csáki, Mosdóczi

Cserék: Kovács-Vitéz, Komódi, Magyari, Kiss S.

Edző: Győrösi Péter

Gólszerzők: Mosdóczi 10’, 68’, Komódi 13’, 64’, Kiss S. 18’, 40’, Magyari 47’, Gulyás 52’, Varga L. 79’

Győrösi Péter: Fantasztikusan hajtott a csapatom. Meglátszott, hogy már a felkészülés alatt is odatették magukat. Szebbnél szebb akciókat vezettek, ennek lett az eredménye, hogy idegenben 9-1 arányban nyertünk. Ebben a bajnokságban minden meccsünkön így szeretnénk játszani.

MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 12. forduló

NYBSE – DSI Debrecen: 0-5

DSI Debrecen: Szerepi-Nagy – Tóth Ni., Tóth Ná., Fekete, Szűcs, Nagy R., Müller, Kakó, Béres

Cserék: Melczer, Béke, Sipos, Simon, Aukszi

Edző: Szabó Imre

Gólszerzők: Müller 32’, 69’, Tóth Ni. 70’, Szűcs 73’, Kakó 79’

Szabó Imre: Napsütéses, ragyogó időben játszottunk. Az első húsz percet leszámítva végig domináltunk, de ebben az időszakban csak egyszer találtunk be. Aztán a második etapban rúgtunk még négy gólt, így 5-0-ra legyőztük a hazaiakat. Gratulálok a gyerekeknek!


 


A fiatalabb korosztályok szállították a győzelmeket

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK