Két korosztályunk idegenben, kettő hazai környezetben lép pályára.

Megszakadt egy szép sorozat előző héten, ugyanis Jankovics Sándor legényei elszenvedték idei első vereségüket Békéscsabán. Vasárnap kezdődhet egy új sikerszéria, ehhez viszont U19-eseinknek a Gyulasport otthonából kellene elhozniuk a három pontot. Szeptember végén hazai pályán nem okozott gondot legyőzni a gyulaiakat, remélhetőleg ezúttal sem lesz probléma és három ponttal gazdagodik korosztályos csapatunk.

A Csenger legyőzésével megszilárdította pozícióját a középmezőnyben Takács András együttese és három pontra megközelítette a 2. helyen álló szabolcsi gárdát. Szombaton tanítványai be is érhetik a csengerieket, fel is léphetnek a dobogóra, ha ugyan úgy, mint szeptember elején, ismét legyőzik a Nyírbátort, mely alakulat utolsó előtti a táblázaton.

Zsinórban háromszor hagyta el a pályát győztesen Győrösi Péter együttese, tanítványai legutóbb a Balmazújvárost múlták felül 4-2-re. A hét utolsó napján rangadó vár a srácokra, ugyanis a szintén jó formában lévő FILO fiataljaival csapnak össze, remélhetőleg ezúttal is ifjoncaink örülhetnek a párharc végén.

Legfiatalabb, még bajnoki rendszerben szereplő csapatunk is lendületbe jött, U12-eseink is egymás után három meccset nyertek. Ahogy az idősebbek, Szabó Imre gyerekei is a FILO-val találkoznak vasárnap és reméljük, a három már négyre változik.

U19

MLSZ Regionális U19 Délkelet "B" csoport 11. forduló

Gyulasport – DSI Debrecen

11.13. 13:00 Gyulai id. Christián László Városi Sporttelep

U15

MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 11. forduló

Nyírbátor – DSI Debrecen

11.12. 10:00 Nyírbátori LSE Sporttelep

U13

MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 9. forduló

DSI Debrecen – FILO SE

11.13. 12:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfüves pálya

U12

MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 9. forduló

DSI Debrecen – FILO SE

11.13. 10:00 Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfüves pálya


Csonka hétvége

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK