Tizenkilenc magyar fiatal indul péntektől vasárnapig a lengyelországi Olsztynban az U23-as és junior Triatlon Európa-bajnokságon.

Az év egyik legfontosabb versenyén a DSC-SI három tehetségének is szoríthatunk, hiszen a junioroknál Dobi Lili és Pusztai Dóra, míg az U23-as mezőnyben Dobi Gergő vág neki a 300 méter úszásnak, majd az ezt követő 8 km-es kerékpározásnak, valamint a két kilométeres futásnak. Korosztályonként 90 triatlonos, három, egyaránt harminc fős csoportban mutatja meg tudását. Csoportonként az első kilenc, továbbá a legjobb három időt elérő fiatal vehet majd részt az ,,A” döntőben.

Pénteken az egyéni elődöntőket rendezik meg, szombaton következnek a döntők, vasárnap pedig a junior mixváltók versenyével zárul az Eb. 

Három debrecenivel rajtol a korosztályos kontinensviadal

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK