Hajdúszoboszlón és Pécsen is remekeltek a DSC-SI játékosai.

Két arany-és két ezüstéremmel zárták a Szoboszló Kupát tollaslabdázóink. A fürdővárosban az U13-as és az U17-es korosztály versenyzői mérték össze tudásukat. Az idősebbeknél a még csak U15-ös Orosz Tekla, Kovács Fanni és Tóth Kristóf ezúttal is bizonyították tehetségüket. Kovács Fanni és Siska Emese egyaránt a legjobb nyolc között zárt két-két győzelemmel. Orosz Tekla meg sem állt a fináléig, ott azonban vereséget szenvedett a két évvel idősebb, hajdúszoboszlói Mészáros Petrától. Szintén ezüstéremig jutott a DSC-SI leány párosa, a Kovács Fanni, Orosz Tekla alkotta duó.  

A fiúknál Tóth Kristóf egy tíznapos, kőkemény olaszországi edzőtáborozás után lépett pályára, a fiatal cívisvárosi játékos egyéniben és - a hazai Tóth Leventével az oldalán – párosban sem talált legyőzőre.  

Az U13-as korcsoportban három DSC-SI-s tollaslabdázóért szoríthattunk, Aglia Lontang, Galla Gergő és Vizer György még nemrég kezdték pályafutásukat, ennek ellenére igazolták tehetségüket, és tudásszintjüknek megfelelően teljesítettek.  

A Szoboszló Kupa után újabb komoly kihívás várt legjobbjainkra, hiszen Pécsen, tíz ország részvételével rendezték meg a „Nation to Nation” nemzetközi tollaslabda versenyt az U15-ös korosztály számára. A nyolc fős magyar válogatottban a DSC-SI három játékosa, Kovács Fanni, Orosz Tekla és Tóth Kristóf is helyet kapott. Nemzeti csapatunk a ,,B” jelű csoportban magabiztos győzelmeket aratott, Ukrajnát 6:3-ra, Csehországot 8:1-re, Belgiumot 8:1-re, Romániát pedig 7:2-re verte, majd az elődöntőben Svájcot 7:2-re, míg a fináléban Dániát 5:4 arányban múlta felül. A bronzérmet a svájciak szerezték meg.

A torna legjobb fiú játékosának Tóth Kristófot választották, valamint ő nyerte el a Károlyi Ákos Emlékkupát is.

Parádés formában tollaslabdázóink!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK