Szakosztályok | Gyorskorcsolya


2021-ben a rövidpályás gyorskorcsolya szakágával bővült a Debreceni Sportiskola repertoárra, amely várja a lelkes gyerekek jelentkezését.

 Az elmúlt időkben nehéz pillanatok élt meg a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya a jégidő és a különböző körülmények hátrányai hatására a sportágat „felemésztették”. Pedig már az az 1700-as években jött a korcsolyázás híradása, miszerint Szilágyi Sámuel tanár „száguldott” a befagyott Hortobágy folyón. Debrecenben a rövidpályás gyorskorcsolyáról hivatalosan 1989-től beszélhetünk.

 Természetesen a korcsolyázás is, mint minden jeges kezdeményezés a városban, Lády József nevéhez fűződik, de mivel más elfoglaltságai miatt nem nagyon jutott idő az új sportágra, igy lépett színre Kövérné Fejes Anikó, aki a mai napig is a Short Track „nagyasszonyának” számít. Annak ellenére, hogy a felkészülés fedetlen pályán, illetve jégidő hiányában zajlott Kövérné tanítványai futószalagon szállította a jó eredményeket.

2000-es évek elejéig több korosztályos válogatottat is tudott adni Debrecen: -felnőtteknél Dr. Becsky Gábor, aki sorra döntögette az országos csúcsokat, valamit Pádár Beáta, Dr. Kövér Balázs és Szabó Krisztián, akik jelenleg is a sportágban helyezkednek el, előbbi kettő szervezőbizottság tagjaként, utóbbi a magyar rövidpályás utánpótlás válogatott vezetőedzőjeként foglalkozik.  Cserős Réka a nagyon erős hazai, országos mezőnyben is mindig dobogó közelében tudott maradni.

Világkupákon, Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon és téli universiadekon vettek részt. Piros Attilának a nevéhez fűződik az első debreceni képviseletben szerzett a Világ Kupa-ezüstöt nyerő versenyző.

A 2013-ban megrendezett debreceni vébén egyébként a korábbi remek versenyző, a többszörös magyar bajnok, váltóban Európa-bajnoki és világkupa bronzérmes dr. Kövér Balázs is részt vett.

Nagy Konrád, aki már gyerekkorában megismerkedett a rövidpályás gyorskorcsolyával és szép eredmények után 2014-ben úgy döntött, hogy probára teszi tehetségét a hosszúpályás gyorskorcsolya sportágában. A kettő közötti különbség a pályaméretéből adódó eltérések okozzák és jelentősen próbára teszi a versenyzők képességeit. Konrád jelenleg is a DSC-Sportiskola sportolója, aki már három olimpián szerepelt, utóbbi kettőn a DSC-SI színeiben.

Nagy reményekkel tölt el, ha ebben a sportágban debreceniek is vettek és vesznek részt olimpiákon.

 

Edzéslehetőség:

Helyszín: Debreceni Jégcsarnok

Időpontok:

·       Hétfő: 16:30 száraz bemelegítő, 17:30-18:30 jégedzés

·       Szerda: 16:30 száraz bemelegítő, 17:30-18:30 jégedzés

·       Csütörtök: 18:00 száraz bemelegítő, 18:30-19:20 jégedzés

Korosztálytól függetlenül.