Január 4-én rendezték a fővárosban az MTK Budapest Rúdugró Versenyt.

Beindult az atléták fedettpályás szezonja, csütörtökön már meg is rendezték az első versenyt a budapesti Lantos Mihály Sporttelep csarnokában. A DSI Debrecen többszörös magyar bajnok rúdugrója, Klekner Hanga is idei első megmérettetésére készült.

A tizenegy fős mezőny hat ugrója három méteren kezdett, mely magasságot öten teljesítették. Ahogy egyre magasabbra került a léc, úgy csökkent a létszám, mire pedig Hanga is beszállt a versenybe, riválisai már kiestek.

Kiválóságunk 390 centin kezdett és elsőre teljesítette ezt a magasságot – ekkor már meg is nyerte az év első megmérettetését - mint ahogy a 4 méter 10 centit is. A 430-at harmadik kísérletre sikerült átugrania, a 433-at viszont háromszor is leverte. Klekner Hanga így 430-at teljesítve vehette át 2024 első aranyérmét.


430 centin indította az évet Klekner Hanga

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK