Tornagyőzelemmel indította az évet a magyar U-13-as tollaslabda válogatott.

9 ország 10 csapata mérte össze tudását a Pécsen megrendezett válogatott csapattalálkozón. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola két kiválósága, Kiss Benjamin és Tóth Kristóf is meghívást kapott a korosztályos együttesbe, akik kiváló játékukkal segítették aranyéremhez a válogatottat.

Tóth Kristóf öt egyéni mérkőzéséből négyszer győztesen hagyta el a pályát, amiért különdíjban részesült.

A háromnapos versenyen a mieink egyedül a csehektől szenvedtek vereséget a csoportmeccsek során, az osztrákokat simán, a bolgár és a román gárdát kiütéssel verték. Az elődöntőben a szerbek már nehezebb falatnak bizonyultak, a vége szoros, 5-4 ide. A fináléban a már jól ismert csehek vártak Tóthékra. A magyar válogatott nagy csatában visszavágott az első mérkőzésen elszenvedett vereségért, és így tornagyőzelemmel zárta az év első rangos eseményét.

 

 

Csoportmérkőzések:

Magyarország   – Csehország                    3:6

                         - Ausztria                         6:3

                         - Bulgária                          9:0

                         - Románia                         9:0

Döntőbe jutásért:

Magyarország   - Szerbia                              5-4

DÖNTŐ:

Magyarország   - Csehország                        5-4

 

Végeredmény:

1. Magyarország

2. Csehország

3. Szerbia

 

 

 

Debreceni sikerek válogatott színekben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK