Az 50. Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokság nyitónapját egy arany és egy ezüstéremmel zárták a DSI Debrecen kiválóságai.

Hétvégén ismét benépesült a Nyíregyházi Atlétikai Centrum, mely csarnokban magyar bajnoki címekért versengtek a hazai atlétika legjobbjai. A kétnapos viadalon a DSI Debrecen tizenegy kiválósága lépett rekortánra. A szombati versenynapon négy számban voltak érdekeltek sportolóink, ötükért szoríthattunk.

Időrendben haladva elsőként a hármasugrók viadalával indult a szombati program. Iván Zsombor első kísérletre 14.34-et ugrott, másodjára 13 centit javított, harmadjára pedig még hatot. Negyedik ugrása után 14.96 került az eredményjelzőre, mint később kiderült, ez volt az ezüstérmet jelentő kísérlet, mely egyben idei legjobbja is a debreceni hármasugrónak. Még kétszer próbálkozott, de javítani már nem tudott, így az FTC színeiben induló Galambos Tibor mögött a 2. helyen zárt.

Következett az a szám, melyben az aranyérmet már a verseny előtt elkönyvelhettük, ugyanis a női rúdugrók léptek rekortánra. Ahogy azt hazai viszonylatban megszokhattuk, Klekner Hanga akkor mutatkozott be, mikor a mezőny többi ugrója már befejezte a versenyt. 415 centin „melegített” be, mely magasságot másodjára teljesítette. A 430-at elsőre átvitte, a 445-öt pedig harmadik kísérletre. A 455 viszont már túl magasnak bizonyult, mindhárom alkalommal leverte a lécet. Szabóné Molnár Krisztina tanítványa 55 centivel jutott magasabbra, mint Kovács Fanni és Garamvölgyi Petra és megvédve címét felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A férfi magasugrók mezőnyének egy nagy hiányzója volt, mégpedig szabadtéri bajnokunk, Török Gergely. Ott volt viszont Hodossy-Takács Sámuel, aki 195 centivel az 5. helyet szerezte meg. Súlylökőink zárták a napot, Csapó Tamás idei legjobbjával (13.54) a 10., míg az egyéni csúcsot javító Tóth Nándor (13.23) a 11. helyet szerezte meg.


Fotó: MASZ


Klekner Hanga ismét magyar bajnok

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK