Senánszky Perta edzőjével tekintettünk vissza a világbajnokságra és az azt megelőző hónapokra.

Július végén ért véget az úszóvilágbajnokság, mely versenyen a DSI Debrecen klasszisa, Senánszky Petra is rajtkőre állt. Kókai Dávid tanítványa fő számában, 50 gyorson az előfutamban 25.04-nél állította meg az órát, ami a 17. helyhez volt elég. – Akik követték Petra idejét, láthatták, csak két tizeddel maradt le a középdöntőről. Mivel délután mindig jobb időt úszik, úgy vélem, ha továbbjut, ott lehetett volna a döntőben és megvan az A-szint. Nincs bennem csalódottság, hiszen mindazt, amit az első félévre kitűztünk, teljesítettük. Monacoban Petra megjavította az országos csúcsot, kvalifikálta magát a világbajnokságra és ott tapasztalatokat szerzett. Az elmúlt hónapokban sok mindenben lépett előre, de egy ilyen szintű sportolónál szinte mindennek találkoznia kell ahhoz, hogy a mért időeredményen is előre tudjon lépni. Tavaly szeptembertől mostanáig a technikai részre helyeztük a hangsúly, fokozatosan úszott egyre jobb időket. Tudatosult benne, mi az, amit másképp kell csinálni, mint a korábbi években. Hogy egy hasonlattal éljek, olyan ez, mint a főzés: minden hozzávaló megvan, de az ízeknek össze kell érni. Ebben a fázisban vagyunk most. Biztos vagyok abban, hogy az „ízek” összeérnek és ha kijutunk a dohai világbajnokságra, a szintlépés is meg fog történni – fogalmazott a szakember.

Fukuokában nem sikerült megúszni az olimpiai szintet, de erre Pertának még bőven van lehetősége. – Az elkövetkező hónapokban a világkupa sorozatban áll rajtkőre Petra, bár nem számítok arra, hogy ezeken a versenyeken összejön az A-szint, ugyanis a februári dohai vb-re készülünk. 2024 július végéig van idő, de év elején szeretnénk letudni. Nem csak az a cél, hogy ott legyünk az olimpián, hanem az is, hogy olyan idővel rendelkezzünk, amellyel esélyesek vagyunk a döntőre. Ehhez viszont még két-három tizedet javulni kell – zárta mondandóját Kókai Dávid.


Kókai Dávid: „amit az első félévre kitűztünk, teljesítettük”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK