Caorle városában az Európa-Kupán álltak rajthoz versenyzőink.

A juniorokra a szupersprint táv várt, azaz a 300 méter úszás után 8km kerékpározás, majd zárásként két kilométer futás volt az előírt penzum. A pénteki elődöntőt sikerrel vette Pusztai Dóra, aki bejutott a szombati, harminc fős fináléba, ahol végül az igen előkelő nyolcadik helyen fejezte be a versenyt. Ugyanitt Balogh Sára élete második junior EK megmérettetésén a 84. helyen ért célba. Dóri vasárnap sem pihenhetett, hiszen ugyanezen a távon a Hungary "A" váltó (Székely Konrád, Szobácsi Laura, Medvegy András, Pusztai Dóra) tagjaként volt érdekelt, a magyar kvartett végül kilencedikként zárta a viadalt. Sári az Európa IV. váltóban (Jakab Zsombor, Balogh Sára, Szűcs András, Anna Uliano (ITA) küzdhetett a minél jobb helyezésért.

A felnőtteknél Dobi Gergőre és társaira 750m úszás, 20km kerékpár és 5km futás várt. A DSI Debrecen kiválósága a sprint táv végén a 21. helyet szerezte meg a 71 induló közül.


Olaszországban bizonyítottak triatlonosaink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK