Nyíregyházán és Nagyecseden is vereséggel zártak labdarúgóink.

A pontszerzéshez a legközelebb U17-es együttesünk járt, Jankovics Sándor együttese félidőben még vezetett, majd a hazaiak a hajrában három perc alatt megfordították az összecsapást.

 

Eredmények:

20. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

Nagyecsed Puskás Akadémia - DSC-SI 5 – 1 (1-0)

Gólszerző: Rizán Zsombor

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Kereshetnénk a kifogásokat, de az az igazság, hogy az ellenfelünk sokkal jobban akarta a győzelmet. Elkeserítő, hogy az utolsó helyezettel szemben csak ennyit tudtunk felmutatni. Gyakorlatilag értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk.

 U-15 II. osztály Észak-Kelet

Nagyecsed Puskás Akadémia - DSC-SI 3 – 1 (1-0)

Gólszerző: Szutor Tamás

Edző: Benczik Zsolt

Értékelés:,, A hétközi súlyos vereségünk után Nagyecseden játszottunk, ahol az őszi mérkőzésből kiindulva igyekeztünk felkészülni a körülményekre. Rossz pálya ide vagy oda, a teljesítményünk értékelhetetlen volt, az ellenfelünk lelkesedésben, akaratban és futómennyiségben is fölénk nőtt. Szégyellem magam, hogy közel egy évnyi közös munka után ilyen játékra vagyunk képesek. Viszont a legfájóbb az, hogy a gyerekeken semmi jelét nem láttam annak, hogy egy kicsit is bántaná őket a vereség, egy tempóban játszva, mindig a kifogásokat keresve, nulla lelkesedéssel nem is lehetett más a vége.

 

23. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

Nyíregyháza FILO SE - DSC-SI 3 – 2 (1-2)

Gólszerző: Rozsnyai Péter, Szabó Lajos Mátyás

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Nagy iramú, jó mérkőzésen sajnos a bírók segítségével győztek le bennünket, hiszen nálunk mindent megtoroltak, két játékosunkat is kiállították, míg a hazaiaknak minden megengedett volt. A Nyíregyháza ma 14 fővel vert meg bennünket. Gratulálok csapatomnak, hogy ebben az egyenlőtlen küzdelemben végig szívvel-lélekkel harcoltak.

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

Nyíregyháza FILO SE - DSC-SI 4 – 1 (2-0)

Gólszerző: Puskás Zalán

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Rengeteg problémával küzdünk, a mérkőzés előtti napon sorba jöttek a játékosoktól az üzenetek, amiben beteget jelentettek. Sérülések miatt is voltak hiányzóink, úgy tudtunk kiállni a mérkőzésre, hogy az U17-es csapatból kértem egy játékost. A teljes védelmünk hiányzott, így borítékolható volt a gyenge szereplés. A gondok ellenére próbáltunk győzelemre játszani, voltak lehetőségeink, igaz nem sok, de csak egyet tudtunk kihasználni. Sajnálom nagyon ezt a mérkőzést, mert verhető csapattól szenvedtünk vereséget és egy szép sorozat szakadt meg ezzel."

Pont nélkül idegenben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK