Süveges Fanni Bardejovban és Budapesten sem talált legyőzőre
2025. 05. 05. (hétfő) 20.18
Szakosztályunk judokáira előszőr a Bardejov Open várt, melyet kiváló szerepléssel, öt éremmel zártak fiataljaink. Az U13-as mezőnyben Boros Kincső (30kg) arany, míg Kriuchkov Szergej (42kg) bronzéremmel zárt, míg az U18-as korosztályban Süveges Fanni (52kg) megnyerte súlycsoportját. Másnap az U15-ös korcsoportban is szereztünk két medált, az egyaránt a 42 kilósok között tatamira lépő Fancsali László a második, míg Deák Bence a harmadik helyen végzett.
A felvidéki versenyt követően Közép-Európa egyik legnagyobb utánpótlás megmérettetésén, a 38. alkalommal kiírt Budapest-kupán szurkolhattunk tehetségeinknek, akik újra remekeltek! A 23 ország 1350 judokája között ott volt a DSI Debrecen két lánya, Boros Kincső és Süveges Fanni is. Előbbi négy győzelemmel és egy vereséggel bronzérmet vehetett át az eredményhirdetésnél, míg utóbbi mind a négy küzdelmét megnyerve – a fináléban Pajerich Anna (Ledényi JI) ellen- szerzett aranyérmet.