A DSI Debrecen U19-es csapata kedden a Tiszavasvári otthonából hozta el a három pontot.

A szombati, Bódva-Völgye elleni győzelem után nem sokat pihenhettek fiataljaink, ugyanis hétközi, a 6. fordulóból előrehozott mérkőzés várt rájuk, kedden 11. helyen álló Tiszavasvári otthonában léptek pályára.

Fiataljaink mintha nem is játszottak volna szombaton, nem lett volna a lábakban 90 perc, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe. Érvényesítették akaratukat, szemre tetszetősen futballoztak, szép támadásokat vezettek. Ennek hamar meg is lett az eredménye, a 8. minutumban Vadon Márton villant és már előnyben is volt csapatunk. A gól után is a Jankovics-tanítványok irányították a játékot, bár a házigazdák is próbáltak építkezni, védelmünk sorra meghiúsította ezen kísérleteket. Átlépve az első félórát, ismét fiataljaink örülhettek, miután Tasi Attila is bevette a Tiszavasvári kapuját és alakította ki a félidei végeredményt.

Szünetben több helyen változtatott szakvezetőnk, de a játék minősége nem romlott, továbbra is jó ritmusban fociztak a fiúk. Veszélyes támadásokat vezettek, helyzeteket dolgoztak ki, de a befejezéseknél nem koncentráltak eléggé. Ahogy telt az idő, a hazaiakban is tudatosult, ezen a mérkőzésen nem terem babér számukra, kezdtek beletörődni a vereségbe. Csapatunk meg is nyerte a hétközi párharcot és továbbra is százszázalékos a bajnokságban.

MLSZ regionális U19 alap Északkeleti csoport 6. forduló

Tiszavasvári – DSI Debrecen: 0-2 (0-2)

DSI Debrecen: Szász (Jóga 86’) – Kovács, Kalmár (Bácsi 46’), Botos (Havasi 86’), Bagi (Kerezsi 46’), Vadon, Tasi B. (Juhász 46’), Tasi A. (Kapczy 86’), Szabó, Vietorisz, Reszegi (Lengyel 46’)

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Vadon 8’, Tasi A. 32’

Jankovics Sándor: Négy napon belül másodjára léptünk pályára, de fáradtságnak nyomát se láttam a fiúkon, ma is lendületesen futballoztak. Már az első félórában két pazar góllal bebiztosítottuk győzelmünket. Fordulás után sem ültünk rá az eredményre, továbbra is támadófelfogásban játszottunk, szép támadásokat vezettünk. Mivel pénteken rangadó vár ránk, ezért szünetben sokat cseréltem, Hajdúszoboszlón is szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatot. Gratulálok a fiúknak, büszke vagyok rájuk.


A negyediket is behúzták a Jankovics-tanítványok

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK