A Békessy Béla Párbajtőr Emlékversenyen a DSI Debrecen három vívója lépett pástra.

A férfiak 61 fős mezőnyében Szodoray-Parádi Hunor az első körben leiskolázta ellenfelét, 15-1-es győzelemmel lépett tovább. A gyulai Borombós Attila már keményebb diónak bizonyult, ám vívónk 15-12-re ezt a párharcot is megnyerte. A nyolcaddöntőben Hunor a KRVSE reménységével, Konrád Ádámmal találkozott, akit 15-11-re legyőzött, mint ahogy a legjobb nyolc között Pásztor Attilát is. Az elődöntő jelentette a végállomást, a Danubius RSC vívója Partics Péter öt találattal többet szerzett, így kiválóságunk a 4. helyen zárta a versenyt.

Mező István is könnyed győzelemmel kezdett, 15-3-as találati aránnyal jutott a 32-es táblára, mely körben a VESC vívóját nagy csatában 15-13-ra győzött le. A nyolcaddöntőben Válik Ferenccel már nem bírt, a debreceni rivális 15-13-ra megnyerte a párharcot, ami azt jelentette, Mező István a 9. helyen fejezte be a küzdelmeket.

A női egyéni csatározásoknak 35-en vágtak neki, köztük egyesületünk reménysége, Vásárhelyi Éva, aki egyből a 32-es táblán kezdett. Farkas Petrát 15-8-ra sikerült legyőznie, majd sikerrel vívta meg Bogdán Orsolya elleni párharcát is (15-10). A Ludovika SE vívója, Borka Dóra várt rá a legjobb nyolc között, mely mérkőzést a fővárosi lány nyerte 15-12-re. Vásárhelyi Éva végül az 5. helyen zárta az emlékversenyt.


Bronzéremmel zárta a debreceni emlékversenyt Szodoray-Parádi Hunor

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK