Triatlonosunkkal, Dobi Gergővel készített interjút a jochapress.hu munkatársa, Kassai János.

Remek első félévet tud maga mögött Dobi Gergő triatlonista. A krakkói Európa Játékokon vegyees váltóban bronzérmet szerzett. Hazatérve a rövid pályás Országos Bajnokságon aranyérmes lett a DSI Debrecen 21 éves versenyzője.

Krakkóban a Kiss Gergely, Bragmayer Zsanett, Kropkó Márta alkotta csapat tagjaként szerzett bronzérmet Dobi Gergő. Az úszás után elsőként jött ki a vízből, ám a bringázást követően már csak a hetedikként kezdte a futást.

A kerékpározás során az esővel volt kisebb problémám – emlékszik vissza. – Rajtam kívül már mindenki tárcsafékes biciklivel ment. Én a felnifékes bicóval versenyeztem. Emiatt a síkos úton a kanyarokba nem tudtam úgy bemenni, mint a társaim, ezért is csúsztam kicsit hátrébb. Utána nagyot futottam, és teljesen jó helyen adtam át a váltót Kropkó Mártinak.

Két héttel később a rövidtávú Országos Bajnokságon már nem az esővel, hanem a nagy meleggel kezdett megküzdenie a mezőnynek. A Tatai Öreg-tavon és környékén rendezett nemzeti bajnokságon a napok óta tartó kánikulával és a tó versenyzéshez túlságosan meleg vizével kellett megküzdeni a résztvevőknek. Gergőt ez azonban nem zavarta.

Szokatlan volt, de ez is benne van a dologban. Ebben az évben eddig inkább hidegvizes versenyek voltak. Tiszaújvárosban a világkupán már hasonló hőmérsékletű volt a Tisza, de Tatán még annál is melegebb volt a víz. Nekem inkább a zárószámban, a futópályán, a frissítővel volt problémám. A szervezők által feladott ital mennyiségét találtam egy kicsit kevésnek. De ez sem jelentett akadályt, a célban több, mint két és fél perccel megelőztem a másodikként beérkező Tóth Tamást.

Az újdonsült rövidtávú magyar bajnokot a legtöbb ember debreceninek aposztrofálja. Azt már kevesebben tudják, hogy a román határ közelében fekvő Berettyóújfalun, Bujdosó Imre kardvívó szülővárosában nevelkedett.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Gergő megvédte U23-as Aquatlon világbajnoki címét, majd a Baján lebonyolított sprint távú triatlon Országos Bajnokságon ezüstérmes lett, akkor gondolhatnánk, remekül sikerült a szezon előtti felkészülése. Pedig hiába a mediterrán klímán végzett alapozás a legtapasztaltabb edzőkkel, az mégsem volt mentes a gondoktól.

– Február végén a válogatottal tizennégy napos edzőtáborban voltunk. Sajnos a második héten megbetegedtem. Ez a probléma sokáig elkísért. Maga a kór az nem volt olyan vészes, viszont utána jó ideig formán kívül voltam. Ez nagyon visszavetett, elkeseredtem. Szerencsére mire jöttek versenyek addigra visszanyertem a formámat.

Gergő egyelőre rövidebb távra tekint előre. Augusztusban a törökországi Balikesir-ben esedékes U23-as Triatlon Európa-bajnokságon indul Dévay Zsombor és Kiss Gergely társaságában. Majd az olaszországi Livignóban magaslaton készül a világbajnokságra. Szeptember végén a spanyolországi Pontevedrában kerül sor a korosztályos vb-re ahol a 20-24 évesek versenyében áll rajthoz.

– Annak idején édesapám szorgalmazta: valamit sportoljak. Akkor még ő sem gondolta, hogy ez ilyen szinten sikerülni fog. Debrecenben volt egy sportágválasztó rendezvény, ahol a triatlon megtetszett nekem. Attól kezdve hat éven keresztül hétfőn, szerdán, pénteken délutánonként Debrecenbe jártunk úszni, időnként futni, odahaza pedig sokat kerékpároztam.

Dobi Gergő még csak 21 éves, a jövő évi olimpián való részvételre nem gondol.

A következő, 2028-as Los angelesi játékokra való indulás esélye azonban motivációt jelent számára. Ehhez először világranglista versenyeken pontokat kell gyűjteni. De hogyan is tudja elkezdeni a világranglista pontok szaporítását?

-Idén már nem tervezek Világkupa versenyen való indulást. Abban gondolkozom, hogy jövőre, az olimpia után sokan le fognak állni. Akkor el lehetne kezdeni a világbajnoki futamokon való részvételt. Ilyenkor még nincs kvalifikációs időszak, viszont a világranglistán nagyobb mennyiségű pontot lehet gyűjteni, ami később hasznomra válhat. Ugyanilyen fontos, hogy tapasztalatot szerezzek világversenyeken, mert még nagyon fiatal vagyok a triatlonban.




Dobi Gergő: "fontos, hogy tapasztalatot szerezzek világversenyeken"

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK