A DSI Debrecen U17-es labdarúgó csapata hétközi mérkőzésen fogadta az Eger együttesét.

Élcsapat várt kedden Bende Tibor legénységére, mely játéknapon a 2. helyen álló Eger érkezett az Oláh Gábor Utcai Sportcentrumba. A tavaszi első körben a hevesiek gyűjtötték be a pontokat, ám most fiataljaink visszavágásra készültek.

Nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a csapatok, mindkét fél támadófelfogásban és jó ritmusban futballozott. Együttesünk többet birtokolta a labdát, többször is eljutottak a fiúk az ellenfél tizenhatosáig, ám a végjátékoknál rossz döntések születtek. A vendégek is próbálkoztak, de a védelem jól állta a sarat, ám az első hibát megbüntette az Eger és megszerezte a vezetést. A szünetig hátralévő időben nagyobb sebességre kapcsoltak a Bende-tanítványok, de az egyenlítő találatot nem tudták bevinni.

Fordulás után is csapatunk irányította a játékot, a fiúk nagy erőket mozgósítottak, hogy ledolgozzák hátrányukat. A fölény végül góllá érett, Kalmár Miklóst csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig habozás nélkül mutatott a büntetőpontra. A labda mögé maga a sértett állt és nem hibázott. Innentől a vezetés megszerzése volt a cél, nem is kellett rá sokat várni, a 61. percben Vietorisz Bence iramodott meg és egy szép találattal bevette a vendégek kapuját, mely a győzelmet jelentette csapatunknak.

MLSZ Regionális U-17 Kelet Felsőház 14. forduló

DSI Debrecen – Eger: 2-1 (0-1)

DSI Debrecen: Szász – Kalmár (Juhász 75’), Botos (Szemán 90’), Havasi (Lengyel 46’), Bácsi (Takács 90’), Kapczy (Czakó 88’), Kovács, Tasi A., Szopka (Kerezsi 75’), Pistritu, Vietorisz (Győri 75’)

Edző: Bende Tibor

Gólszerzők: Kalmár 52’, Vietorisz 61’

Bende Tibor: Kifejezetten jó, és színvonalas meccset játszottunk a hevesiekkel. Sok néző volt, még az U19-esek is eljöttek szurkolni. Mi uraltuk a játékot, helyzeteket dolgoztunk ki, mégis egy buta hiba után az Eger szerzett vezetést. Szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a társaság, büntetőből sikerült egyenlítenünk, majd ismét betaláltunk és teljesen megérdemelten nyertünk.


 


Egygólos hátrányból egygólos győzelem

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK