Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Békessy Béla Vívó Klub és a Debreceni Sportcentrum Kft., melynek értelmében 2019 őszétől már a DSC-SI színeiben is vívhatnak a sportág iránt érdeklődők. A részletekről Serra Bendegúz szakosztályvezetőt kérdeztük.

Melyek a megállapodás legfontosabb elemei? Mit várhatunk, vártok ettől az együttműködéstől?

A DSC-SI és a Békessy Béla Vívó Klub célja, hogy a debreceni vívó utánpótlás nevelése hosszú távon a lehető legnagyobb hatékonysággal működjön, és minél több helyi fiatal tehetséges sportoló versenyezhessen a jövő debreceni felnőtt csapatában. Ezért egymással szorosan együttműködve alakítjuk ki a vívó sportág minél magasabb színvonalú művelésének hátterét.

Mely korosztályokat szeretnétek elsősorban megszólítani?

A közös stratégiai célunk, hogy az élsportolóvá válás legkritikusabb időszakában teremtsünk biztos hátteret az elhivatott sportolóknak, ezért fókuszálunk a 14-20 éves korosztályra. Ebben az életkori szakaszban a versenyszituációban mutatott teljesítmény és ezáltal az eredmény már megjelenik célként, azonban itt még a különböző versenyhelyzetekhez való hozzászokás a lényeg. Ebben a periódusban a sportolók már rendelkeznek az alapvető és a sportspecifikus készségekkel, amiket meg kell tanulniuk használni egyre nehezebb és komplexebb mérkőzés- és versenyszituációkban.

Az hamar kiderül, hogy ki az, akiben megvan a tehetség?

A tehetség gyorsan utat tör magának, viszont a tehetség önmagában a megfelelő szorgalom és a befektetett munka nélkül mit sem ér. A vívósport azért különleges, mert itt a tehetség nem abszolutizálható. Az eredményességet számos tényező egyszerre befolyásolja, így nem véletlen az, hogy a legmagasabb szinten vívók pályafutása nem ritkán a negyedik x-hez közeledve teljesedik ki.

Hány vívó tartozik jelenleg a DSC-SI-hez? Mennyire szoros a két egyesület közötti munkakapcsolat a mindennapokban?

Első lépésként egy kisebb, közel tíz fős csoport váltott melegítőt, és kapott lehetőséget a DSC-SI vívószakosztály tagjaként kiteljesíteni a benne lévő potenciált. Bár teljes mértékben integrálódott a vívószakosztály a DSC-SI struktúrájába, a sportolók az adminisztratív téren kívül minden tekintetben az eddig megszokott, családias körülmények között érezhetik magukat.

 Miért jó a DSC-SI-ben vívni?

Azt tapasztalom, hogy a sportolók körében kitüntetés bekerülni ebbe a szűk „elitbe”. Az edzőtársak motiváltabbá váltak, kialakult egy egészséges versenyhelyzet, ami mindenki számára előnyös.

Versenyeztetés? Vannak-e már biztató eredmények?

A jelenlegi DSC-SI-s sportolók különböző „vívómúlttal” rendelkeznek, viszont közös bennük a szorgalom és a sportág iránti elhivatottság. Az éves felkészülési és versenyzési tervben egyénekre lebontva fektettük le a rövid, közép és hosszútávú célokat, potenciálisan elérhető eredményeket. Ezen az úton döcögős kezdést követően szépen haladnak a sportolók. Többen már érmekkel is gazdagították a Sportiskola nem kis gyűjteményét.

Edzéskörülmények. Milyenek az infrastrukturális lehetőségek?

 A felkészülés központi helyszíne hazánk egyik legszebb és legmodernebb vívóterme, a Faraktár utcai Békessy Béla Vívócentrum, a kiegészítő edzéseknek helyszínei változatosak, az Oláh Gábor utcai sportlétesítmények, a Debreceni Sportuszoda és akár a SET központ is rendelkezésre áll.

Mit kell tudnunk az edzőkről?

A szakmai gárdát a Békessy Béla Vívóklub és a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválóan felkészült szakemberei alkotják. A közös munka és a szakemberek közti tapasztalatcsere felbecsülhetetlen értékű. A szürkeállomány adja a valódi értékét ennek az együttműködésnek.

Aki érdeklődik a vívás iránt, kit keressen, hol tájékozódjon?

Adok két elérhetőséget, szívesen válaszolunk a kérdésekere. E-mail:  debrecenivivas@gmail.com Tel: 06-30-229-6080

 

ÓNF

 

Együtt a közös célokért!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK