A magyar tollaslabda sport egyik legnagyobb ígérete a negyeddöntőig jutott az U15-ös Európa-bajnokságon, ott nem ellenfele, hanem sérülése győzte le…

Négy játékos képviselte a magyar színeket az oroszországi korosztályos kontinensviadalon, a DSC-SI-s Orosz Tekla és Tóth Kristóf mellett a pécsi Radó Gyöngyvér és a szegedi Könczöl Ádám lépett pályára. Az egyaránt 13 éves (!) lányok mind egyéniben, mind párosban az első körben búcsúztak, akárcsak a fiúk duója. A Tisza-parti legény egyéniben a második körben szenvedett vereséget, míg Tóth Kristóf a legjobb nyolc között volt kénytelen feladni a versenyt.

A mindig mosolygós, céltudatos cívisvárosi fiatalember úgy vágott neki az Eb-nek, hogy egy részleges bokaszalag szakadás jelentősen hátráltatta a felkészülését. Kristóf a nyitómeccsén őrületes csatában verte az angol Oliver Butlert, aki az első játszmában már 15-7-re vezetett, de a DSC-SI kiválósága ledolgozta nyolcpontos hátrányát, és 22-20-ra nyert, míg a másodikat 21-16-ra hozta. A nyolcaddöntőben simán verte a bolgár Sztanimir Terzsievet (21:15, 21:9), majd az elődöntőbe jutásért az orosz Igor Puskarjov következett. A hazaiak játékosa 21:14-re nyerte az első szettet, majd a másodikban 16-5-ös hátránynál nem bírta tovább, és a kiújult sérülése miatt feladta a meccset.

Az Európa-bajnokság után egy kérdésre mindenképp keressük a választ:A magyar csapat szövetségi edzője, a skót Gregor McVean miért nem járult hozzá, hogy az egyébként a helyszínen tartózkodó, és Kristóf munkáját a kezdetektől irányító edzője, Borbély Sándor tanácsokat adjon a pálya mellől tanítványának???

A cívisvárosi szakember a kontinensviadal után így értékelt:

,,Hihetetlenül büszke vagyok mindkét debreceni versenyzőre, akik képviselték hazánk színeit a kazanyi U-15-ös Európa-bajnokságon. Orosz Tekla szinte még csak pár napja lépte át a korosztály váltás határát, hiszen decemberben még U13-as versenyző volt, ebből kifolyólag már az is nagyszerű, hogy ilyen fiatalon bemutatkozhatott Kazanyban. Igazából még kevés nemzetközi rutinnal rendelkezik. Néhány nemzetközi versenyen vett még csak részt. Kissé megilletődötten kezdett a török ellenfele ellen, de a második játszmában már megmutatta igazi tudását. A második szett végjátékában egy-két jobb döntéssel akár megfordíthatta volna a mérkőzést. Utána sokkal könnyebb ellenfél jött volna, és tőle, ha oda eljut, az már kiemelkedő teljesítmény. Teklának most kezdődik a nemzetközi pályafutása, biztos vagyok benne, hogy a következő években sok szép eredménnyel öregbíti majd a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola nevét.

Tóth Kristóf három hete szenvedett bokasérülést, mely után mind a felkészülés utolsó időszakában, mind pedig az Eb-n hallatlan akaraterejéről és kiemelkedő emberi tulajdonságairól tett tanúbizonyságot. A sérülése után mindent megtett azért, hogy részt vehessen a kontinensviadalon. A DSC-SI vezetősége által egyrészt átérzett, másrészt biztosított kezelések hatása mellett, két héten keresztül gyakorlatilag mozgás nélkül edzett naponta kétszer. Amíg a lába bírta, fantasztikus teljesítményt nyújtott. Az orosz ellenfelét eddig mind a négyszer megverte, de sajnos a maximális terhelés hatására kiújult a sérülése, pedig partiban volt az hazai játékos ellen, de az egészsége érdekében fel kellett adnia mérkőzést.

Biztos vagyok benne, ha még egy hét van a regenerációra, az érem az tuti, ha nem történt volna ez a sérülés akkor pedig harcba lett volna az Európa-bajnoki címért. Szerintem sokat jelentett volna mindkét játékosunknak, ha mentális és szakmai tanácsaimmal segíthettem volna Őket a mérkőzések közben, de ez külső okok – nem nemzetközi -miatt nem valósulhatott meg!!!

Úgy érzem, a DSC-SI nagyon jó úton jár, olyan versenyzőket tudunk neveli, akik nemcsak szakmai tudásban érik el a nemzetközi szintet, hanem emberi, morális tulajdonságaikkal is ott vannak Európa legjobb utánpótlás versenyzői között. Ezalatt nemcsak -e két tollaslabdázónkra gondolok, hanem még sorolhatnám, Szoták Kitti, Ombódi Leila, Kiss Benjamin, Kovács Fanni, Siska Emese stb.”-zárta gondolatait Borbély Sándor.

Emberfelettit küzdött Tóth Kristóf Kazanyban!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK