A hagyományok szerint a sportág alapítójának, a japán Kano Dzsigorónak a születésnapján, október 28-án tartják meg minden évben a Judo Világnapját.

A Nemzetközi Judo Szövetség kezdeményezésére idén a világnap az ,,Ültess egy fát” üzenetét hordozza. Több mint 40 millió ember cselgáncsozik a világon, a nagy számok törvénye alapján így remélhetőleg még inkább sikerül felhívni a figyelmet a globális felmelegedés problémájára. A klímaváltozás elleni küzdelemhez a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola cselgáncs szakosztálya is csatlakozott, edzőink és versenyzőink Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetőjének a jelenlétében egy ezüstfenyőt ültettek el a kondipark melletti területen.  

A judos társadalom 2011-ben a Tisztelet, 2012-ben a Judo mindenkiért, 2013-ban a Kitartás, 2014-ben az Állhatatosság, 2015-ben az Egység, 2016-ban a Judo a világ számára, 2017-ben a Bátorság, tavaly pedig a Barátság jegyében ünnepelt. 

Fát ültettek cselgáncsozóink az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK