Újabb háromgólos győzelmet aratott U17-es csapatunk.

Hétvégén több korosztályban is pályára léptek a DSI Debrecen kézilabdázói. Az U11-es korcsoportban ugyan nincs hivatalos eredményszámítás, de mind a lányok, mind a fiúk jól szerepeltek az aktuális fordulóban. A gyerekek és a szülők persze számolták a gólokat, melyek nem publikusak, de jelentjük, nagyon jó úton járnak csapataink!

Az U13-as korcsoportban Milánik Zoltán tanítványai két tükörsima győzelmet arattak, míg ugyanitt a DSI Debrecen egy évvel fiatalabb korosztálya Hadady Mónika irányításával szoros csatában, egy gólos különbséggel kapott ki a Hajdúnánástól, majd magabiztos játékkal gyűrték le lányaink a Hajdúszoboszló gárdáját. Ugyanebben a korosztályban a fiúknál a Vida Szabolcs által irányított DSI Debrecen a Füzesabony és a Balkány ellen sem hibázott.

Nem várt könnyű feladat Bujárszki Ádám U17-es csapatára, de a betegségek ellenére idegenben, a Szeged otthonából is elhozták kéziseink a két bajnoki pontot.

Eredmények:

OGYB LU11 - I. csoport

DSI Debrecen – Kalmár DSE: 0:0

DSI Debrecen – Sütő Kézisuli: 0:0

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: Álmosan kezdtük a soron következő fordulót. Az első mérkőzés hibáiból rengeteget tanultunk. A második meccsen már fegyelmezettebben játszottunk. Napról napra fejlődnek a lányok, jó úton járunk.

OGYB FU11 - I. csoport

DSI Debrecen – BMSE Berettyóújfalu: 0-0

DSI Debrecen – SZ.I.K.E. Nyíregyháza: 0-0

Vezetőedző: Szikszay Csaba

Szikszay Csaba: A múlt heti edzéseken a védekezés gyakorlására fektettem a hangsúlyt, ennek köszönhetően kevés gólt kaptunk felállt védekezésnél. A támadásaink is szépen fel lettek építve, de a ziccerek kihasználásán még csiszolni kell, de szerencsére nem bosszulta meg magát. Elégedett vagyok mindenki teljesítményével, csapatként dolgoztak a srácok. Izgatottan várjuk a következő megmérettetést. Le a kalappal a fiúk előtt, de a dicséret jár a szülőknek is, akik újra szép számmal kísérték el csapatunkat Berettyóújfaluba. Az Ő lelkesedésük plusz motivációt adott csapatomnak.

OGYB LU13 - I. csoport

DSI Debrecen 1 – Arany Sárkány Focisuli Nyírbátor SE 37:1

DSI Debrecen 1 – Vitka SE 38:2

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: A fordulóban két új csapattal találkoztunk. Sajnos mind fizikailag, mind technikailag gyengébbek voltak, mint mi. Ez látszott is az eredményen.

DSI Debrecen 2 – Hajdúnánás SK 14:15

DSI Debrecen 2– KK Hajdúszoboszló 23:16

Vezetőedző: Hadady Mónika

Hadady Mónika: Nagy izgalommal kezdtük az első mérkőzést, ami leginkább a pontatlan átadások formájában mutatkozott meg. A vezetést az első perctől a kezünkbe tudtuk venni, öt gól különbség is volt a két csapat között. A második félidőben már nehezebben tartottuk az előnyünket és a játék végére, az utolsó percekre lankadt a koncentráció, így sajnos a végeredmény már nem nekünk kedvezett. Bár bosszantó egy góllal kikapni, de összességében elégedett vagyok, hiszen egy rendkívül jó védekezéssel távol tudtuk tartani a korban és erőben is nagyobb lányokat. Egy rövid pihenő után indult a második mérkőzésünk. Ezzel a csapattal kezdtük meg az őszi U13-as bajnoki idényt. Akkor tizennégy góllal kaptunk ki. Most hét góllal tudtunk felül kerekedni az ellenfelünkön. Nagyon büszke vagyok a lányaimra, igazi csapatmunkát láthattunk mind a védekezésben, mind a támadásban. Ennek tükrében hiszem, hogy jó döntés volt magasabb korosztályban elindulni.

OGYB FU13 - I. csoport

DSI Debrecen – Füzesabonyi SC 16-12

DSI Debrecen – Balkányi ISE: 23-11

Vezetőedző: Vida Szabolcs

LU17 II. osztály- Kelet

K. Szeged SE - DSI Debrecen 24:27

Vezetőedző: Bujárszki Ádám

Bujárszki Ádám: Nem indult jól a szegedi túra. Több játékosom is betegség miatt kihagyni kényszerült az idegenbeli mérkőzést. Nehéz meccsre számítottam és az is lett. Jó szellemben kézilabdáztunk! Kiváló védekezés mellet hatékony támadójátékot mutattunk. Volt egy extra teljesítmény a csapatból Garamvölgyi Fanni 11 gólt lőtt. Büszke vagyok a CSAPATRA! A kemény munka mindig kifizetődik!


Fontos meccseket nyertek kézilabdázóink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK