Hiába nyert meg három negyedet a szerencsi csapat, a DKA-DSI ,,B” együttese az első felvonásban nagyon bekezdett, ennek köszönhetően Farkas Csanádék sikerrel vették a regionális kosárlabda bajnokság alapszakaszának utolsó akadályát is.

DKA-DSI „B” – Szerencs VSE 62 – 53 /33-8, 10-18, 8-13, 11-14/

DKA-DSI „B”: Farkas Csanád 7/6, Kanyári Bence 14/3, Turcsik Ágoston 19/3, Balázsi Soma 11, Fritsch Gergő 11 Cserék: Kovács Ádám, Magari Boton, Szabados Áron, Kanyári Kristóf, Jakab Emil

Edzők: Kovács Balázs, Boldizsár Ferenc

Kovács Balázs: Végre egy képzett és jó kosárlabdát játszó csapat ellen sikerült játszanunk, így a mérkőzés szakmailag is igen hasznos volt. Másfél hónappal ezelőtt 13 pontos vereséget szenvedtünk, így szerettünk volna visszavágni. Elsőszámú irányítónkat, Kanyári Danit nélkülöznünk kellett, de Csanád és Ágoston sokat vállalva viszonylag jól pótolta őt.

Kiválóan kezdtük a mérkőzést, sok labdaszerzésünk volt, folyamatosan hibára kényszerítettük az ellenfelet, támadásban pedig nagy tempót tudtunk diktálni, így komoly előnyt szereztünk. A mérkőzés folytatásában is ugyanezt a játékot próbáltuk játszani, de ahogy fáradtunk úgy egyre többet hibáztunk illetve ellenfelünk játéka is folyamatosan javult. Balázsi Soma nagyon hasznos volt, 10 lepattanója és magabiztossága meghatározó volt. Ágoston rengeteget dolgozott, melyben voltak, de 19 pontja és 8 kiharcoltja kulcs volt a győzelemben. Kanyári Bence ponterős volt, támadásban jó helyen volt nála labda, neki mezőnyben kell majd többet dolgoznia.

Örültünk kollégámmal, mert ez a mérkőzés bizonyította, hogy sikerült előrelépnünk az elmúlt időszakban, több játékos meghatározóbb lett és nagyobb önbizalommal kosárlabdázott. Akik csereként léptek pályára nekik kell még gyorsabban felvenni a játék ritmusát és jobban megtalálni a helyüket, de úgy gondolom, jó úton járok. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez!

Győzelem az alapszakasz végén

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK