Még néhány hét és átadják az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban a felújított, szabadtéri műfüves focipályát. A beruházás jelenlegi állapotát vette szemügyre dr. Barcsa Lajos alpolgármester kedden délután.

Dr. Barcsa Lajos alpolgármester örömmel konstatálta, hogy megfelelő ütemben zajlik a munka, és a kivitelezők úgy tájékoztatták, ha az időjárás nem szól közbe, kezdődhet a ragasztás, és augusztus végén már játszani is lehet a vadonatúj "gyepen".

Dr. Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője is elégedett volt a látottakkal. Megemlítette, hogy naponta háromszáz gyerek is használhatja majd a létesítményt, de a felnőttek szintén kergethetik a labdát a felújított pályán. A centrum vezetője mindezeken kívül lelkesen tudatta, hogy a hamarosan kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságon öt debreceni sportoló képviselheti a várost.

A 2007-ben átadott műfüves labdarúgó pálya akkoriban az ország legmodernebb ilyen létesítményének számított, FIFA minősítéssel is rendelkezett. Az intenzív igénybevételnek köszönhetően a legfelsőbb szőnyegburkolat teljesen elhasználódott. Normál esetben nyolcévenként cserélni kellene, de ez nem történt meg. Mostanra mindenképpen szükségessé vált a teljes átalakítás.

A Debreceni Sportcentrum, TAO pályázat útján szerezte meg a munkálatokra a fedezetet. Közbeszerzést követően, a legjobb ajánlatot a budapesti székhelyű Greenturf Sport Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. adta. A cég nettó 98,5 millió forintért végzi el a feladatot.

Az átadás után egy, a FIFA által is elismert gyártótól érkező műfű kerül az altalajra. A szabványos, 105 x 69 méteres pálya minden elvárást kielégít majd.


Hamarosan átadják a felújított műfüves pályát

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK