Hétvégén Budapesten rendezték meg a 39. Honvéd Kupa Atlétikai Versenyt.

A szombati viadalon a DSI Debrecen kiválóságai is rekortánra léptek a Tüzér utcai Iharos Sándor Atlétika Pályán. Az egynapos megmérettetést egy aranyéremmel és értékes helyezésekkel zárták atlétáink.

A női rúdugrók húsz fős mezőnyében Klekner Hanga számított a versenyszám első számú esélyesének, a papírforma pedig be is igazolódott, megszorítani sem tudták vetélytársai. Magyar bajnokunk négy méteren kezdett – ekkor már csak a KSI-s Gebauer Maja volt versenyben – és harmadik kísérletre át is vitte a kezdőmagasságot. A 410 és a 420 nem okozott gondot Szabóné Molnár Krisztina tanítványának, elsőre átugrotta, majd húsz centivel feljebb tetette a lécet. Harmadjára sikerült is teljesítenie a 440-et, ezt követően megpróbálkozott a 450-es magassággal, de mindhárom kísérlete sikertelen volt. Hanga így is toronymagasan nyerte meg a számot, fél méterrel jutott magasabbra, mint a 2. helyen záró Gebauer Maja.

Svercsók Barbara távolugrásban az előkelő 5. helyen végzett, aki utolsó kísérleténél 5.71-ig jutott, ezzel pedig megjavította egyéni rekordját.

A férfiak 100 méteres számában Vincze Szabolcs futamában a 4. (11.59), Kádas Roland (11.82) és Czene Dániel (11.39) az 5., míg Szimicsku Máté 12.88) a 7. helyen ért célba. Papp Péter 400 síkon 52.77-nél állította meg az órát, mely a 26. lett, távolugrásban pedig Szatmári Dorián 6.37-ig jutott, mely a 12. helyhez volt elég.

A női 100-as mezőnyben Ablonczy Lili és Erdős Viktória állt rajthoz, Lili futamában a 3. legjobb időt futotta (12.98), míg Viktória a negyediket (13.21), ám nem kerültek a döntőbe. Mindkét lány 200-on is megmérettette magát, Ablonczy 19. (26.73), Erdős pedig megjavítva egyéni csúcsát (26.83) 20. helyen ért célba.


 


Klekner Hanga magabiztos teljesítménnyel győzött rúdugrásban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK