Vezetőedzője távollétében újabb győzelmet aratott a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U-15-ös labdarúgócsapata.

A Szabó János helyett ezúttal Arany László által irányított együttes a Hajdúböszörmény otthonában a szünetben már 6-0-ra vezetett, a tetemes előnyre a második félidőben még rátettek egy lapáttal a fiúk. Egy percig sem forgott veszélyben a sorozatban nyolcadik győzelmét elérő gárda sikere, melyben Tóth-Balogh Ákos mesterhármast jegyzett, aki 20 találatával a góllövő lista harmadik helyén áll.

Megőrizte veretlenségét az U-14-es csapat, Mak Dominik korai vezető gólja után Simon András duplázott,  a ,,böszörményi” vizitet  Jankovics Sándor együttese is 3 ponttal tudta le.

Bepótolta a 12. fordulóban köd miatt elmaradt találkozóját a két idősebb korosztály is, a remek napot kifogó U-17-esek simán győztek a már emlegetett Hajdúböszörmény ellen, míg az U-19-esek szoros meccsen szenvedtek vereséget.

 

 

 

 

Eredmények:

 

12. és 14. forduló

NB II. U-19 Észak-Kelet:

Hajdúböszörményi TE (DLA) -DSC-SI 2-0 (0-0)

Edző: Arany László

Értékelés:, Nagyon jó mérkőzést játszottunk a DVSC- DLA U-18-as csapata ellen! Szervezettek voltunk, amit kértem a csapattól, mindent megtettek. A játékvezető és asszisztense a 82.percben főszereplő akart lenni, sikerült is nekik! Három méteres lesről indult a támadó, szerintük nem volt az, amit berúgtak! Sajnálom a játékosaimat, de néha igazságtalan játék a labdarúgás!!!”

 

NB II. U-17 Észak-Kelet:

Hajdúböszörményi TE -DSC-SI 1-6 (0-4)

Gólszerző: Berecz Rafael (2), Rácz István (2), Bagi Levente, Varga Antal

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Kiváló első félidőt produkált a csapat, erőteljes védekezésből látványos támadásokat vezetve 4 gólt sikerült szereznünk. A második félidőben kissé kiengedett a csapat, igaz ekkor már minden cserejátékos lehetőséget kapott. Az utolsó 2 mérkőzést kötelező megnyerni és akkor egy jó félévet zárhatunk!”

 

NB II. U-15 Észak-Kelet:

Hajdúböszörményi TE -DSC-SI 0 – 10 (0-6)

Gólszerző: Tóth-Balogh Ákos (3), Gál András (2), Albert Kristóf, Bedő Dávid, Szabó Béla, Keczeli Dávid, Kalocsai Attila

Edző: Szabó János

Arany László értékelése:, Nagyszerűen játszott az U-15-ös csapat. Szép támadásokat vezettek, és tudatos gólokat lőttek. Örömteli, hogy a szünetben minden játékost be tudtam cserélni, és ők éltek a lehetőséggel. A megműtött kollegámnak (Szabó János) gyógyulást kívánok, öröm ezzel a csapattal foglalkozni!”

 

NB II. U-14 Észak-Kelet:

Hajdúböszörményi TE -DSC-SI 0 – 3 (0-2)

Gólszerző: Simon András (2), Mak Dominik

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:, A végig csúszós, mély talajú pályán megérdemelten szereztük meg mindhárom bajnoki pontot, és továbbra is veretlenül állunk a tabella élén.”

 

Közte tíz

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK