A Ferencváros ellen elveszített elődöntő után a bronzmeccset ,,behúzta” a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U13-as leány kézilabda csapata az Országos Döntőben.

A Szombathelyi KKA ellen kezdte meg a mezőtúri nyolcas döntőben a csoportmeccseket a DSC-SI, a rajt remekül sikerült, hiszen a Sápi Boglárka és Turi Dzsenifer vezette debreceniek 22-18-as győzelemmel nyitottak. Előbbi nyolcszor, míg utóbbi hétszer vette be a vasiak kapuját. A nap második összecsapása már sokkal szorosabb ütközetet hozott, de a Fiatal Kézilabdások SE sem tudta térdre kényszeríteni Vida Gergő csapatát. A vége 28-27 ide. Az előbb említett, és egyébként a tornán a legjobb cívisvárosi játékosnak megválasztott Sápi ezúttal kilenc gólt vágott!

Két győzelemmel a zsebben nyugodtan várta a másnapi folytatást a DSC-SI. A szintén hibátlan Gödöllő elleni találkozónak a csoportelsőség volt a tétje. A várt, szoros csata elmaradt, a cívisvárosiak sima, 25-18-as győzelmet arattak.

A döntőbe jutásért a Ferencváros sajnos nagy falatnak bizonyult, a végén a fővárosi zöld-fehérek örülhettek. A bronzéremért a már egyszer legyőzött Gödöllő várt a lányokra. Megjegyzendő, a soros ellenfél óriási pofonba szaladt bele az elődöntőben, a későbbi győztes Győr ellen 29 góllal kaptak ki.

Az egyaránt hét-hét találatig jutó Eszenyi Bianka Réka és Toók Vivien futószalagon termelték a gólokat, a csapat nagyot játszott, a DSC-SI 23-18-as sikerével teljesen megérdemelten szerezte meg a bronzérmet.

 

Vida Gergő értékelése:

,,Büszke vagyok a csapatomra, fantasztikusan küzdöttek az országos döntő összes mérkőzésén. A csoportmérkőzéseken három győzelmet arattunk, így csoportelsőként várhattuk az elődöntőt a Ferencváros ellen. Jól küzdöttünk, de ez kevés volt a jobb erőkből álló zöld-fehérek ellen. A bronzmeccsen nyújtottuk a legjobb teljesítményt, igazi csapatként küzdöttek a lányok. Nagyszerű eredmény ez, annak ellenére, hogy egész évben sok problémával küzdöttünk, kisebb-nagyobb sérülések hátráltatták felkészülésünket. Köszönjük mindazoknak a segítségét, akik valamilyen formában támogatták csapatunk felkészülését és fejlődését! Gratulálok a csapatnak!”

 

A DSC-SI eredményei:

Csoportmérkőzések:

Debreceni SC-SI                              - Szombathelyi KKA        22           -              18

Fiatal Kézilabdások SE                   - Debreceni SC-SI 1         27           -              28

Debreceni SC-SI                              - Gödöllői SE                      25           -              18

 

Elődöntő:

Debreceni SC-SI                             - FTC                                     20          -             26

 

Bronzmérkőzés:

Debreceni SC-SI                              - Gödöllői SE                      23           -              18

 

Végeredmény:

1. Győri ETO KC - edző: Róth Kálmán

2. FTC-Mivitotal - edző: Ballainé Szarka Éva

3. Debreceni SC SI - edző: Vida Gergő

4. Gödöllői SE - edző: Majoros Gusztáv

5. Szombathelyi KKA - edző: Pődör Zoltán

6. Hajdúnánás SK - edző: Szabó László

7. Fiatal Kézilabdások SE Algyő - edző: Papp Mihály

8. Fehérvár KC - edző: Nahaj László

Megcsinálták!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK