A DSI Debrecen három pályára lépő labdarúgócsapata közül csak az U15 vette sikerrel a vasárnapi akadályt.

U19

Egy hete megszerezte első tavaszi győzelmét Jankovics Sándor együttese, abban bíztunk ez ad egy lökést a folytatásra, és sikerrel veszik fiataljaink a következő akadályt is. Erre vasárnap került sor, mégpedig a Borsod SK otthonában. Trénerünk még nem épült fel, így nem tarthatott a csapattal, ezúttal is Balogh József irányította alakulatunkat.

Álomszerűen indult a mérkőzés, a 6. percben Tasi Attila villant és megszerezte a vezetést. Nem örülhettünk sokáig az előnynek, az első negyedóra végén egyenlítettek a házigazdák. A szünetig hátralévő időben mindkét oldalon voltak helyzetek, de a gólok száma már nem változott.

Fordulás után viszont hátrányba kerültünk, majd jött egy ötperces rövidzárlat, mely alatt háromszor vették be a kapunkat. Ezzel el is dőlt a mérkőzés, szépíteni még Botos Bence révén sikerült, ám ezzel csak kozmetikáztuk a végeredményt.

MLSZ regionális U19 Felsőház Északkeleti csoport 5. forduló

Borsod SK – DSI Debrecen: 5-2 (1-1)

DSI Debrecen: Szász (Jóga 68’) – Kovács, Kalmár (Széles 68’), Botos, Bagi (Kerezsi 66’), Havasi, Kapczy (Szemán 68’), Vadon, Tasi B., Tasi A., Szabó Ullaga 78’

Megbízott edző: Balogh József

Gólszerzők: Tasi A. 6’, Botos 88’

U16

Előző héten szép és tudatos játékkal fektették két vállra a Balmazújvárost Selyem Nándor tanítványai, vasárnap pedig jöhetett a visszavágó, ugyanis ismét a piros-kékekkel találkoztak fiataljaink.

Ezúttal nem azt a teljesítményt nyújtották srácaink, mint az első meccsen, lassan, körülményesen fociztak, sok volt a hiba, a pontatlanság a játékban. Ennek ellenére a 19. percben Kicsák Bence bevette a kaput, így kezdtünk bizakodni. De csalódnunk kellett, a játékban nem történt változás, továbbra is erőtlenül futballoztunk. A 24. minutumban ráadásul ledolgozta hátrányát a hazai gárda, így döntetlen állásnál vonultak öltözőbe a felek.

Szünet után sem tudtak felpörögni a kellő fordulatszámra fiataljaink, a hibák száma sem csökkent, ezért pedig büntetett ellenfelünk, az 58. percben már ők voltak előnyben. Sok volt a kakaskodás a pályán, nem egyszer keveredtünk dulakodásba, villant is a piros, Veres Alexander már a 61. minutumban öltözhetett civilbe. Ez meg is pecsételte sorsunkat, a Balmazújváros visszavágott az előző heti vereségért.

MLSZ Regionális U16 Északkelet Felső ág 1. forduló

Balmazújváros – DSI Debrecen: 2-1 (1-1)

DSI Debrecen: Heydary – Lengyel, Nagy A., Kicsák (Varga 59’), Fehér, Veres, Salánki (Finta 59’), Tóth R., Urgyán (Bodea 46’), Márton, Keczán

Edző: Selyem Nándor

Gólszerző: Kicsák 19’

Kiállítva: Veres 61’

Selyem Nándor: Az egész mérkőzésen enerváltan játszottunk, meg sem közelítettük azt a teljesítményt, melyet a tavaszi nyitányon nyújtottunk. Amit kértem, abból szinte semmi nem valósult meg, bár többet volt nálunk a labda, nem voltunk élesek, hiányzott az erő a játékunkból, sok volt a pontatlanság, a technikai hiba. Nagyon csalódott vagyok, ettől sokkal többet vártam a fiúktól.

U15

Zsinórban három vereség után a sereghajó Tiszaújváros ellen szerettek volna visszatérni a győztes útra Cseke Bence legényei. Ennek szellemében kezdték a találkozót, és a 7. percben László Rómeó révén meg is szerezték a vezetést. Fiataljaink csapatként funkcionáltak, szervezetten futballoztak, de ez a vendégekre is igaz volt. A félidő derekánál ismét László villant és már kettővel mentünk, ám erre a találatra hamar érkezett a válasz. A szünet előtti percben László gondoskodott arról, hogy ismét kettő legyen közte, mesterhármasával megnyugtató előnnyel vonultunk pihenőre.

A térfélcserét követően Fekete Zoltán nyitotta tovább az ollót, a 49. percben 4-1 állt az eredményjelzőn. A Tisza-partiak próbáltak visszajönni a meccsbe, de a hátralévő időben már csak a szépítésre futotta erejükből. Csapatunk megszakította rossz sorozatát, február 24. után ismét gyarapította pontjai számát.

MLSZ Regionális U15 Északkeleti csoport - Alsóház 6. forduló

DSI Debrecen – FC Tiszaújváros: 4-2 (3-1)

DSI Debrecen: Bíró – Bihari, László (Takács 76’), Dely, Tóth B., Filep (Gercsák 51’), Lehner (Tőzsér 76’), Baranyai, Fekete, Pásztor (Csizmadia 76’), Nagy L.

Edző: Cseke Bence

Gólszerzők: László 7’, 21’, 39’, Fekete 49’

Cseke Bence: Két hasonló képességű csapat összecsapásából mi kerültünk ki győztesen. Egységesebbek voltunk, helyzeteinkkel jobban sáfárkodtunk, négyet értékesítettünk és mindhárom pontot bezsebeltük. Megdolgoztunk a sikerért, gratulálok a fiúknak!


Megszakadt a Cseke-tanítványok rossz sorozata

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK