Január 20-21. között a Gerevich Aladár Sportcsarnok ad otthont a junior férfi és női párbajtőrözők országos bajnokságának.

A kétnapos viadal nyitónapján 110 női pengeforgató kezdte meg a csoportküzdelmeket, köztük a DSI Debrecen hét vívója. Nagy Blanka esélyeshez méltóan hét győzelemmel jutott tovább és Nagy Emmával és Berényi Rebekával együtt a 64-es táblán kezdett. Sikeresen abszolválta a selejtezőt Oláh Enikő, Sárvári Rita, Vásárhelyi Éva is, akik a 128 között kezdték a kieséses szakaszt, Al-Hamati Jázmin számára viszont ekkor véget is ért a verseny.

Sárvári a ferencvárosi Illyés Rékát 15-5-re győzte le a főtáblán, viszont a végső győztes Gachályi Grétával szemben 15-4 arányban alul maradt. Vásárhelyi is sikerrel vette az első kört, 15-12-re nyerte meg a BHSE vívója, Farkas Emma elleni párharcát, a BVSC-s Lehoczky Csenge azonban megállította a 64 között (15-4). Oláh Enikő egy kiélezett mérkőzésen győzte le 15-14-re Egri Fannit (Avengarde VSE), Horváth Lotti (FTC) azonban három találattal jobbnak bizonyult a következő körben.

A 64 között Berényi Doma Zsófia (PTE-PEAC) ellen kezdett, akit 15-11-re le is győzött, majd Illés Fannit (Vasas) múlta felül 15-9-re. Rebeka Kálmán Zilét (BHSE) is két vállra fektette, klubtársától, Nagy Blankától viszont 15-9-es vereséget szenvedett. Nagy Emma is megnyerte első, a tatai Molnár Eszter elleni párharcát (15-13), az MTK-s Marschall Réka viszont 15-7-re legyőzte a 32 között.

Világ-és Európa-bajnokunk a PTE-PEAC vívója, Machlik Borbála ellen indított és nyert 15-7-re, ezt követően a BVSC-s Stopp Blankát győzte le 15-6-ra. Blankát a BHSE színeiben induló Szabó Panna sem tudta megállítani (15-12), majd a következő körben 15-9-re nyerte meg a debreceni párharcot Berényi Rebekával szemben. Az elődöntőben Gachályi Gréta ellen lépett pástra, mely viadalt a BHSE pengeforgatója nyert 15-10-re, így Nagy Blanka a 3. helyen zárta az országos bajnokságot.

Végeredmény

1.Gachályi Gréta BHSE

2.Marschall Réka MTK

3.Nagy Blanka DSI Debrecen, Szilárd Anna BHSE

8.Berényi Rebeka DSI Debrecen

21.Nagy Emma DSI Debrecen

55.Oláh Enikő DSI Debrecen

59.Sárvári Rita DSI Debrecen

62.Vásárhelyi Éva DSI Debrecen

98.Al-Hamati Jázmin DSI Debrecen

A 145 fős férfi mezőnyben egyesületünk négy vívója kezdte meg a csoportküzdelmeket. Szodoray-Parádi Hunor, Oszter Barcsay Dominik, Mező István és Virágos Sebestyén sikerrel abszolválta a selejtezőt és folytathatták a versenyt.

A 128 között ért véget a verseny Virágos Sebestyénnek, aki a Balatoni Vívóklub pengeforgatójától szenvedett 15-14-es vereséget. Mező István kezdésként 15-8-ra legyőzte Koszo Dalle Molle Brúnót (PTE-PEAC), majd a 64-es táblán Kerényi Gábor (BHSE) elleni párharcát 15-11-re nyerte meg. Következett Szörfi Domicán, akit nagy csatában múlt felül 15-14-re. A nyolcaddöntőben az MTK-s Galik Balázzsal találkozott, mely összecsapás a fővárosi pengeforgató sikerével zárult (15-7).

Szodoray-Pardi Hunor a 64-között győzelemmel indította a kieséses szakaszt és 15-9-re győzte le városi riválisát, Fodor Fábiánt. A Viktóri-Farkas elleni párharc jelentette számára a végállomást, mely összecsapást a TSC vívója 15-9-re nyert.

Végeredmény

1.Szabó Domonkos BVSC

2.Hirtling Márton Vasas

3.Császár Zoltán BVSC, Antal Máté Vasas

8.Mező István DSI Debrecen

11. Oszter Barcsay Dominik DSI Debrecen

20.Szodoray-Parádi Hunor DSI Debrece

98.Virágos Sebestyén DSI Debrecen


Nagy Blanka magyar bajnoki bronzérmes

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK