Az elmúlt hétvégén folytatódott a meccsdömping, csapataink Nyírbátorban, Hajdúnánáson, Mezőkövesden, Berettyóújfaluban és hazai közönség előtt, Debrecenben is pályára léptek.

Mindkét U15-ös együttesünk kettős győzelemmel fejezte be az alapszakaszt. Míg a lányok könnyedén vették az akadályokat, addig a fiúk végig szoros mérkőzésen őrizték meg veretlenségüket a Hajdúnánás ellen. U13-as csapatainkra a bajnokság eddigi szakaszáig más régióban játszó ellenfelek vártak. A lányok három ponttal tértek haza Mezőkövesdről, míg a másnap szintén ugyanitt játszó fiúk mérlege egy győzelem és egy vereség. Az U11-es csapatoknál még nincs eredmény nyilvántartás, mérkőzéseik célja a játékkészség fejlesztése.

Eredmények

LU15 II. Osztály I/A Nyírbátor, Oktatási Centrum

DSI Debrecen – Mátészalkai MTK 41-24

DSI Debrecen – Dombrádi Mobil SE 45-13

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: Mind a két csapattal szemben technikai és fizikai fölényben voltunk. Nehéz felpörögni az ilyen mérkőzésekre. Sok gólt kaptunk, de nem borult a papírforma.

FU15 II. Osztály I/B Hajdúnánás, Hódos I. Városi Sport- és Rendezvénycsarnok

DSI Debrecen – Hajdúnánás Kézilabda NKFT 20-17

DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 30-11

Vezetőedző: Nagy- Márkus Peónia

Nagy-Márkus Peónia: A hazai csapattal kezdtünk, nagyon készültünk mert tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A héten sérülés és betegség is nehezítette a felkészülésünket. Álmosan kezdtünk, támadásban kijöttek a szebbnél szebb helyzetek, viszont kevés volt a sikeres befejezés. Védekezésben kellőképpen agresszívak, nagy összhangban voltak srácok. Érezhető volt a győzelem, de izgalmassá tettük. Második mérkőzésünkön a Hajdúböszörmény ellen könnyed, felszabadult támadások és jó védekezés volt jellemző 50 percen keresztül. A kért taktikát sikeresen teljesítették a fiúk. Büszke vagyok a csapatomra, hogy hónapokon át jó formát tudtak hozni. A hibákat javítjuk és megyünk tovább a célunk elérése érdekében. A hiányzó játékosokat várjuk vissza minél hamarabb.

LU13 Mezőkövesd, Városi Sportcentrum

DSI Debrecen – PC Trade SZNKE 1. 21-21

DSI Debrecen – Mezőkövesdi KC 15-12

Vezetőedző: Hadady Monika

Hadady Monika: Az MKSZ új rendszere alapján az első olyan bajnoki fordulót játszottuk, ami meghívásos alapon történik. Dönthettünk, hogy mely csapatokkal játszanánk szívesen, akár úgy is, hogy távolabb kell utaznunk, akár több száz kilométerre. Így az első mérkőzésünket a Szeged nagyszerű csapatával játszottuk. Sok hiba és pontatlanság jellemezte a játékunkat támadásban és védekezésben, többször nagyobb gólkülönbség is kialakult közöttünk az ő javukra, de igyekeztünk nem elengedni a mérkőzést. A második félidőben felzárkóztunk és sikerült kiegyenlíteni a végeredményt. Második meccsünket a házigazdákkal játszottuk. Talán az egyik legnehezebb mérkőzésünk volt, amit a mentális fáradtsággal való küzdelem emésztett fel. A párhuzamos bajnokságban való szereplés, ami minden hétvégén való mérkőzéseket jelent, illetve ezen a héten többen részt vettek a serdülő válogatón, ami szintén plusz kihívással párosult. Néha nehéznek bizonyul és nagy kihívásnak az edzések, mérkőzések sorozata, de hiszem, hogy a befektetett munkának meglesz a gyümölcse. A lányokra nagyon büszke vagyok, hatalmas odaszánás és akarat van bennük. A négy bajnoki pontból hármat elhoztunk és ez dicséretes.

FU13 Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok

DSI Debrecen – Mezőkövesdi KC 21-28

DSI Debrecen – Gyöngyös 25-18

Vezetőedző: Mihály Gabriella

Mihály Gabriella: A mezőkövesdi fordulóban két, számunkra ismeretlen ellenfél várt ránk. Az első mérkőzésen a hazaiak ellen nagyon álmosan kezdtünk. A rendkívül gyenge játékunkat a koncentráció hiánya, a technikai hibák sorozata és egy erőtlen védekezés jellemezte. Ennek köszönhetően sajnos hétgólos vereséggel zártuk a találkozót. A következő meccsen a Gyöngyös ellen léptünk pályára, a gyerekek teljesítménye szöges ellentétét mutatta az első találkozón látottaknak. Feljavult a védekezésünk és a kapus teljesítményünk is. A srácok végig uralva a játékot lendületesen, jól összpontosítva játszottak, aminek az eredménye egy magabiztos, nagyarányú győzelem lett.

LU11 III. Csoport Berettyóújfalu, Kabos E. Sportcsarnok

DSI Debrecen 2. – BMSE Berettyóújfalu 0-0

DSI Debrecen 1. – Létavértes SC 97 0-0

DSI Debrecen 2.– Hajdúnánás SK 1. 0- 0

DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK 2. 0-0.

Vezetőedző: Tóth Rózsa

FU11 II. Csoport Debrecen, G4 Sportcsarnok

DSI Debrecen – Nyíregyházi SN Kft 0-0

DSI-Debrecen – Enjoy Robotics Fehérgyarmati VSE 0-0

Vezetőedző: Szikszay Csaba

Szikszay Csaba: Mindkét mérkőzésen álmosan kezdtek a fiúk, de ezt sikeresen leküzdve remek megoldásokat láthattak a nagy számban kilátogató szülők. Nagy lelkesedéssel várják a srácok a két hét múlva rendezendő következő fordulót. Hajrá DSI!


Négyből négy siker U15-ös kézilabdázóinktól

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK