Szeptember 17-én és 18-án a debreceni Gyulai István Atlétikai Stadion ad otthont a 2022-es Atlétikai Magyar Csapatbajnokság döntőjének.

Húsz egyesület 40 versenyszámban küzd meg a pontokért és a végső helyezésekért. Az idei csapatbajnokság nagy jelentőséggel bír, ugyanis jövőre változik a lebonyolítás, a 2023-as évben a legjobb 16 egyesület kezdheti az első osztályban a következő kiírást. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola ezúttal önálló csapattal képviselteti magát a versenyen.

A Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, Gyulai Miklósnak és a Debreceni Sportcentrum Kft. stratégiai-és sportszakmai igazgatójának, Makray Balázsnak a köszöntője után a sportolóké volt a főszerep.

Az időjárás nem a legszebb arcát mutatta az első napon, a kora őszi napsütés helyett meglehetősen hűvös időben léptek rekortánra az atléták, sőt a koraesti számok már szakadó esőben fejeződtek be.  

Debreceni győzelmekkel kezdődött a verseny, gerelyhajítónk, Szilágyi Réka (fotó) 58.71 méteres dobása első helyet ért. Koroknai Tibor pedig 51.08-as idővel utasította maga mögé a 400 gát mezőnyét, mint ahogy női 4×100-as váltónk is 47.77-et futva elsőként ért célba.

Török Gergely 208 centit teljesítve, Bakosi Péter mögött másodikként zárt magasugrásban, ezzel értékes pontokat szerezve egyesületünknek. A legtöbb egységet 100 síkon gyűjtötték a DSC-SI atlétái, mely számban hárman is rajthoz álltak, országos bajnokunk Kozák Luca harmadik, Kerekes Gréta hatodik, míg Ablonczy Lili tizenkettedik helyen ért célba. Több számban is rajthoz álltak még a debreceni atléták, tovább gyarapítva a cívisvárosi pontokat.

Sportolóink a nap végére 169 pontot gyűjtöttek, mellyel a nyolcadik helyről várhatják a vasárnapi folytatást.

A legtöbb egység (257) a Budapesti Honvéd Sportegyesület neve mögé került, az MTK (250) a második, míg az Ikarus Budapest Sport Egyesület (235) a harmadik helyen zárta az első napot.

A pontverseny állása a szombati nap után:

1. BHSE 257 pont

2. MTK Budapest 250 pont

3. Ikarus BSE 235 pont

4. FTC 219 pont

5. MATE-GEAC 203.5 pont

6. Vasas SC 194 pont

7. TSC-Geotech 175 pont

8. DSC-SI 169 pont

9. SVSE 141 pont

10. DVTK 108 pont

11. Győri AC - II. ker. Dózsa 105.5 pont

12. BEAC 105 pont

13. Nyíregyházi Sportcentrum 105 pont

14. VEDAC 105 pont

15. Békéscsabai AC 94 pont

16. ARAK UP Akadémia 92.5 pont

17. UTE 81.5 pont

18. VSD Dunakeszi 69 pont

19. Szombathelyi Dobó SE 48 pont

20. PVSK 46 pont

 

Fotó: Magyar Atlétika - Hungarian Athletics/Facebook

Nyolcadik helyről várja a folytatást a CSB döntő első napja után a DSC-SI

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK