Korosztályos csapataink felemás mérleggel zárták a regionális bajnokság hétvégi fordulóját.

Jankovics Sándor listavezető alakulata a Gyulasport ellen folytatta jó sorozatát vasárnap délelőtt. Meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést, de Virág Balázs egy duplával válaszolt az első gólra. Ekkor még egyenlítettek a Békés megyeiek, de ezzel minden puskaporukat ellőtték. Nem úgy csapatunk, Berki Balázs még a félidő vége előtt beköszönt, majd a második játékrészben Vadász Ferenc duplájával alakult ki a végeredmény.

Pécelre látogatott Kaszás János együttese, tanítványai a múltheti döntetlen után győzelmet szerettek volna ünnepelni. Ezen reményük már az első félidő elején foszladozott, ugyanis a 10. percben a hazaiak kerültek előnybe. A második játékrészben pedig füstbe is ment, ekkor másodjára is betalált a Pécel. A becsületgólt azért Kovács Dániel révén sikerült megszerezni, de a győzelemnek a vendéglátók örülhettek.

Az U15-ösök a még nyeretlen nagyecsediek ellen akartak visszatérni a győztes útra. Bár kissé álmosan kezdtek a fiúk, a Puskás két gólja felébresztette a társaságot, Tóth Roland és Fehér Erik két perc alatt ledolgozta a hátrányt. A második félidőben ifjoncaink elléptek ellenfelüktől, Márton Balázs és Keczán Norbert megnyitotta az ollót, majd Fehér Erik állította be a végeredményt.

Győrösi Péter srácai előző héten alaposan megrázták a gólfát, 13-at vágtak a Mátészalka kapujába. A Hajdúszoboszló elleni meccsen sem hagyták otthon a góllövőcsukát, három perc elteltével már Komódi Ferenc és Mosdóczi Botond is beköszönt a vendégek kapujába. Majd Magyari Bence pillanatai következtek, aki mesterhármast jegyezhetett, de ezzel nem ért véget a gólok sora, Bendik Tamás után Mosdóczi zárta le a meccset.

A legfiatalabb korosztály szintén a Hajdúszoboszlóval mérte össze az erejét, de az idősebbekkel ellentétben, nem örülhettek a mérkőzés végén. Bő félóra alatt a fürdővárosiak ötször vették be a kaput, bár Szűcs Dávid kétszer szépített, góljaira háromszor válaszoltak a kék-fehérek.

U19

MLSZ Regionális U19 Délkelet "B" csoport 4. forduló

DSC-SI – Gyulasport: 5-2 (3-2)

DSC-SI: Meszesán – Virág, Zsoldos, Nagy Á. (Juhász 77’), Papp P., Vietorisz Á. (Vietorisz B. 77’), Vadon (Vadász 46’), Haraszin (Kovács D. 46’), Bagi (Bodnár 55’), Berki, Lukács (Szabó Z. 77’)

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Virág 15’, 20’, Berki 28’, Vadász 67’, 69’

Jankovics Sándor: Egész héten a Gyula ellen készültünk. Erős csapat, maximális koncentrációt igényel a játék ellenük. Amitől tartottam, hamar bekövetkezett. Az ellenfél már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést. Kicsit rákapcsoltak a fiúk és Virág két góljával hamar fordítottunk.  A szünetig felváltva estek a gólok, így 3:2-vel vonultunk az öltözőbe. A második játékrészben cseréltem és ez jó húzásnak bizonyult, hiszen a frissen beállt Vadász két góljával kialakult az 5:2-es győzelmünk. A sáros, mély talajú pálya nem kedvezett a szép focinak, de így is sok helyzetet hagytunk ki. Jövő héten a DEAC-hoz látogatunk, szeretnénk megtartani jó sorozatunkat és a jelenlegi első helyünket.

U16

MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 4. forduló

Péceli SSE – DSC-SI: 2-1 (1-0)

DSC-SI: Sinka – Kalapos (Hosszú 78’), Rácz, Keszler, Kovács D., Máté (Szalontai 46’), Kéki, Pecséri (Varga V. 75’), Kiss I. (Tarr 78’), Szilágyi (Gulyás 46’), Takács (Esztergomi 65’)

Edző: Kaszás János

Gólszerző: Kovács D. 90’

Kaszás János: Hosszú utazás után megint egyéni hibák miatt veszítettünk. Pécelen amúgy sem könnyű nyerni, az eredményt mégis sikerült szorossá tennünk. 2:1-re elveszítettük a derbit, mégis úgy vélem, a döntetlen - a számtalan kimaradt helyzetünk miatt - igazságosabb lett volna. A jövő héten itthon, a Hatvan ellen mindenképpen javítanunk kell.

U15

MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 4. forduló

DSC-SI – Puskás Akadémia Partner: 5-2 (2-2)

DSC-SI: Dán, Márton, Fehér (Kuchár 72’), Nagy A., Kozák (Filep 66’), Salánki, Keczán, Tóth R. (Szász 72’), Karap (Nagy R. 21’), Lengyel, Bodea (Tuss 66’)

Edző: Takács András

Gólszerzők: Tóth R. 34’, Fehér 36’, 68’, Márton 44’, Keczán 51’

Takács András: Esélyt sem hagytunk ellenfelünknek, a Puskás- Nagyecsed csapatának. Igaz, az elején azt éreztem, hogy még az öltözőben vagyunk, mert a szabolcsiak már a harmadik percben vezettek, aztán a félidő derekán ezt még eggyel megtoldották. Szünetig aztán sikerült kiegyenlíteni, majd a második játékrészben még hármat rúgni. Így megérdemelt az 5:2-es sikerünk.

U13

MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 3. forduló

DSC-SI – Hajdúszoboszlói SE: 7-0

DSC-SI: Cseke – Komódi, Magyari, Kiss S., Milbik, Tóth K., Varga L., Gulyás, Mosdóczi

Cserék: Horváth T., Holhós, Sebők, Bendik

Edző: Győrösi Péter

Gólszerzők: Komódi 2’, Mosdóczi 3’, 60’, Magyari 49’, 51’, 54’, Bendik 58’

Győrösi Péter: Egy hete játszottunk bajnokit legutóbb, most egy hetest vágtunk a Szoboszlónak. Nagyon hamar vezettünk 2:0 arányban, majd egy kicsit belealudtunk a meccsbe. Szerencsére sikerült hamar felébredni, és az utolsó harmadban állva hagytuk ellenfelünket. Magyari Bence húsz perc alatt lőtt mesterhármasával alakult ki a 7:0-ás végeredmény ide.

U12

MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 3. forduló

DSC-SI – Hajdúszoboszlói SE: 2-8

DSC-SI: Szilágyi – Tóth Nimród, Tóth Nándor, Illés, Palczert, Szűcs, Nagy G., Szerepi-Nagy, Kakó

Cserék: Dombrádi, Kiss Cs, Müller, Béres

Edző: Szabó Imre

Gólszerző: Szűcs 48’, 60’

Szabó Imre: Egy minőségben, a mieinknél előbbre tartó csapattal játszottunk. Az eredmény túlzó, főleg úgy, hogy játékban nem maradtunk alul, és helyenként szépen is fociztunk. Több helyzetünk is akadt ezeket azonban - kettő kivételével - kihagytuk. A Hajdúszoboszló fizikálisan erősebb volt, az agresszivitásnak sem voltak híján, a párharcok kilencven százalékát megnyerték. Gond nélkül végig vitték a kontráikat úgy, hogy mi nem ütköztünk szinte egyszer sem. A 8:2-es vereség ellenére is azt mondom, játékosaim szépen fejlődnek, ha labda szerzésekben, ütközésekben javulunk a jövőben, elkerüljük, hogy ilyen sok gólt kapjunk.

 

Ötből három a hétvégi mérleg

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK