Az junior párbajtőrözők országos bajnokságának zárónapján a csapatoké volt a főszerep.

Az országos bajnokság nyitónapján egy debreceni érem született, egyéniben világbajnokunk, Nagy Blanka a 3. helyen végzett a 110 fős női mezőnyben. Vasárnap rendezték a csapatok versenyét, mely viadalon a DSI Debrecen pengeforgatói a női és a férfi mezőnyben is megmérettették magukat.

A nők között két csapatunk indult, az Al-Hamati Jázmin, Oláh Enikó, Sárvári Rita triónk az első körben az MTK-tól 45-28-as vereséget szenvedett. A helyosztón először a BVSC-t győzték le (45-38), majd az FTC-t múlták felül (45-30) és a 10. helyen végeztek.

A Berényi Rebeka, Nagy Blanka, Nagy Emma, Vásárhelyi Éve összetételű kvartett az első összecsapást magabiztosan nyerte meg az PTE-PEAC 2 ellen (45-26), az MTK második négyesétől viszont némi meglepetésre 45-38-ra alulmaradtak. A Tapolca Vívóklub ellen javítottak a lányok, 45-29-re megnyerve a párharcot, ezt követően a PTE-PEAC első csapatát 45-35-re fektették két vállra és zárták a csapatversenyt az 5. helyen.

A Mező István, Oszter-Barcsay Dominik, Szodoray-Parádi Hunor, Virágos Sebestyén összetételű négyesünk a 16-os táblán a DVE ellen kezdett és szoros csatában nyert 45-42-re. A TOM-FERR Tata csapatát 45-40 arányban múlták felül, a BVSC ellen viszont 45-34-es vereséget szenvedtek, így a 6. helyen zártak a 22 csapatos mezőnyben.

Női csapat végeredmény

1.BHSE

2.MTK

3.Vasas

5.DSI Debrecen

10.DSI Debrecen 2

Férfi csapat végeredmény

1.BHSE

2.MTK 2

3.MTK

6.DSI Debrecen


Ötödik, hatodik és tizedik hely az ob-n

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK