A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fair play bizottságának keddi gáláján több sportszakembert díjaztak.

A MOB főtitkára, Fábián László köszöntőjében kiemelte, a fair play bizottság az egyik legfontosabb testület, mert a győzelem mellett a sportszerű versenyzés is lényeges, hogy minden pillanatban emelt fővel lehessen az ellenfelekre nézni. Hozzátette: a díjazottak valamennyien úgy tevékenykedtek, hogy rászolgáltak az elismerésre és példaképpé váltak.

Kamuti Jenő a bizottság elnöke a Nemzetközi Olimpia Bizottság korábbi elnökét, Jacques Rogge-ot idézve úgy fogalmazott: aki sportszerűen készül, a fair play szellemében versenyez, és az ellenfelet nem „megölni”, hanem legyőzni akarja.

Az ünnepi beszédek után került sor a díjak átadására, a fair play cselekedet trófeát a DSI Debrecen Európa-bajnoki ezüstérmes gátasa, Kozák Luca vehette át. Suba László tanítványa azért vehette át ezt a rangos elismerést, mert a tokiói olimpián a 100 méteres gátfutás elődöntőjében – miután féltávnál elvesztette az egyensúlyát, és a hetedik gátnak nekiszaladva elesett – felsegítette a korábban nagyot bukó jamaicai Yanique Thompsont és meggyőződött róla, hogy rendben van-e.

Fotó: Dömötör Csaba/NSO


Rangos elismerésben részesült Kozák Luca

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK