Sós Csaba szövetségi kapitány megnevezte azokat az úszókat, akik rajtőre állnak 2024. február 2. és 18. között Dohában sorra kerülő olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon. A magyar csapatnak tagja a DSI Debrecen klasszisa, Senánszky Petra is.

A szokottnál kisebb csapattal vesz részt a magyar úszógárda az egyébként sosem látott időpontban, február második hetében esedékes dohai világbajnokságon. Sós Csaba szövetségi kapitány az edzőbizottsággal is megvitatott előterjesztése értelmében – egy kivételtől eltekintve – egyéni számokban csak azok kapnak lehetőséget, akik már teljesítették az olimpiai A-szintet. Holló Balázs esetében a kapitány eltekintett ettől a kritériumtól, miután ő döntőt úszott Fukuokában, igaz, a többiekkel ellentétben eddig nem sikerült „vonal fölé” kerülnie, de talán épp Dohában teljesíti a párizsi szintet.

További úszók néhány napra érkeznek majd a vb-re, a kapitány ugyanis még lát esélyt a vegyesváltókban az ötkarikás kvótaszerzésre. Az Amerikában tanulók közül a világbajnok Kós Hubert marad a tengerentúlon: arizonai mestere, Bob Bowman felkészülési tervébe nem fér bele a vb-részvétel, annak fókuszában kizárólag az olimpiai szereplés áll. Ugyanakkor klubtársa, Sárkány Zalán esetleg engedélyt kaphat, hogy ússzon 1500-on, illetve a váltózás kapcsán még van esély Ábrahám Minna és Kalmár Aliz jelenésére is.

A nyíltvízi csapatnál egyértelműek voltak a válogatási elvek, azaz a legutóbbi Világkupán elért helyezések alapján nevezik a két-két férfi és női indulót, illetve egy-egy tartalék is ott lesz a vb első hetében a versenynapokon.

A kapitány által beterjesztett, a korábbinál szintén jóval szűkebb, 2024-es felnőtt- és Héraklész válogatott-keret véglegesítése és a jelöltek kategóriákba sorolása a december 31-ei ranglista-zárást követően történik meg.

Az elnökség emellett jóváhagyta, hogy az eredetileg júniusra tervezett országos bajnokság az Európa-bajnokság nemrég bejelentett időpontja (június 10-23.) miatt kerüljön vissza tavaszra: április 9. és 12. között lesz az ob, előreláthatólag a Duna Arénában.

A dohai vb-csapat

Férfiak

Betlehem Dávid, Holló Balázs, Jászó Ádám, Kovács Benedek, Márton Richárd, Németh Nándor, Rasovszky Kristóf, Sárkány Zalán (?), Szabó Szebasztián, Telegdy Ádám

Nők

Késely Ajna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Sebestyén Dalma, Szabó-Feltóthy Eszter

Vegyesváltókban indulhat:

Ábrahám Minna (?), Kalmár Aliz/Békési Eszter (?), Komoróczy Lora, Senánszky Petra, Ugrai Panna, Sós Dániel, Mészáros Dániel + Kapás Boglárka (4×200-as női váltó)

Nyíltvízi csapat

Férfiak: Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Gálicz Péter (tartalék)

Nők: Fábián Bettina, Szimcsák Mira, Olasz Anna (tartalék)


Senánszky Petra váltóban áll rajtkőre a dohai vb-n

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK