A DSI Debrecen hat együttese lépett pályára a regionális bajnokságban, és csak egy gárda hagyta el vereséggel a játékteret.

Már őszi bajnokként készülhetett Jankovics Sándor együttese a 12., utolsó előtti fordulóra. Tanítványaira városi derbi várt, ugyanis a DEAC együttesét fogadták, mely gárdát az első körben 9-1-re legyőztek. Egy jó iramú mérkőzést láthattak, akik kilátogattak az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumba. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, U19-eseink valamivel közelebb álltak ugyan a győzelemhez, de gól nem született, így a csapatok megosztoztak a pontokon.

Bende Tibor tanítványai abban a tudatban léptek pályára, ha nyernek a Tiszavasvári elleni rangadón, felléphetnek a dobogó második fokára. Fél órányi játék után nem úgy nézett ki, hogy ez sikerülni fog, ugyanis a Tisza-partiak kétgólos előnyre tettek szert. A srácok azonban összekapták magukat, és Bácsi Donát révén még szünet előtt szépítettek. A második félidőben átvették a játék irányítását, a 60. perctől nyomás alá helyezték az ellenfelet, ennek meg is lett az eredménye. Előbb Bácsi duplázott, majd Kerezsi Kevin bevitte a három pontot érő találatot, és csapatunk átvette a 2. helyet a táblázaton.

Közvetlen riválisával, a Cegléddel csapott össze vasárnap délben Kaszás János alakulata, ha nyernek, megelőzik riválisukat. A jó iramú mérkőzésen mindkét fél előtt adódtak helyzetek, ám gól egyik oldalon sem született, így döntetlennel zárult a rangadó.

Cseke Bence tanítványai városi derbin fogadták a Loki Focisulit, győzelem esetén pedig elmozdulhattak volna az utolsó helyről. A fiúk ezen vágya hamar elillant, öt perc alatt kétgólos hátrányba kerültek. Azt vártuk, ez felébreszti a társaságot, bár még rengeteg idő volt hátra, mintha beletörődtek volna a vereségbe. A vendégek akarták a győzelmet, ezért mindent meg is tettek, és még az első félidőben tovább nyitották az ollót, újabb két góllal le is zárták a meccset. A végeredmény a második félidő közepén alakult ki, így a városi rivális 5-0-ra megnyerte a párharcot.

A mezőny egyik legerősebb csapatával találkozott Győrösi Péter csapata, ám srácai nem ijedtek meg a Tarpától, alaposan borították a papírformát. A bátor, szemre is tetszetős játék gólokban is megmutatkozott, Kiss Sebestyén és Komódi Ferenc révén negyedóra elteltével el is léptek a szabolcsiaktól. Komódi második találata már jelezte, a Tarpának nem terem babér, Sebők Nándor gólja után pedig már biztossá is vállt. Magyari Bence és Milbik Máté pedig feltették az i-re a pontot. A szabolcsiak erejéből egy szépítő találatra azért futotta az utolsó percekben. Srácaink kiváló teljesítménye kiütéses győzelemben csúcsosodott ki, a Tarpának ilyen verésben még nem volt része.

Ahogy az idősebb korosztály, úgy Szabó Imre fiai is a Tarpával mérték össze erejüket. Bár időnként akadozott a játék, a helyzetkihasználással is adódtak gondok, azért Tóth Nimród csak bevette a szabolcsi kaput. Fortuna is csapatunk mellé állt, így sikerült a mérkőzés végéig megőrizni az előnyt.

U19

MLSZ Regionális U19 Délkelet „B” csoport 12. forduló

DSI Debrecen – DEAC: 0-0

DSI Debrecen: Meszesán – Virág, Zsoldos, Juhász, Nagy Á., Papp P., Vietorisz (Vadász 60’), Vadon (Bagi 57’), Haraszin, Berki, Lukács

Edző: Jankovics Sándor

Jankovics Sándor: Igazi helyi rangadót vívtunk a DEAC ellen, mégis úgy gondolom, mi álltunk közelebb a győzelemhez. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, nekünk valamivel több. A 0-0 igazságos végeredmény. Egy meccsünk van még a Szoboszló ellen, de már biztosan első helyen telelünk a tabellán.

U17

MLSZ Regionális U-17 Kelet „A” Csoport 12. forduló

DSI Debrecen – Tiszavasvári: 3-2 (1-2)

DSI Debrecen: Szász – Kalmár (Tasi A. 88’), Kerezsi, Szőllős (Szemán 50’), Havasi, Bácsi (Lengyel 88’), Kapczy (Hajdu 50’), Tasi B. (Juhász 68’), Győri, Szopka (Dihen 50’), Pistritu

Edző: Bende Tibor

Gólszerzők: Bácsi 41’, 67’, Kerezsi 73’

Bende Tibor: Nem úgy indult a mérkőzés a Tiszavasvári ellen, ahogy elképzeltük. A 60. percig momentumunk se volt, ők vezettek 2-0-ra. Aztán varázsütésre hirtelen megváltozott minden. Gyorsan rúgtunk három gólt, de még legalább ennyi a lábakban maradt. A 3-2- es siker magáért beszél.

U16

MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 11. forduló

Cegléd – DSI Debrecen: 0-0

DSI Debrecen: Sinka – Kalapos, Kocsis, Rácz, Keszler, Kovács D. (Hosszú 80’), Kéki, Gulyás (Szalontai 80’), Pecséri (Takács 46’), Tóth Z. (Kiss I. 46’), Szilágyi (Tarr 80’)

Edző: Kaszás János

Kaszás János: Cegléden nem könnyű ponttal, vagy pontokért harcolni. Mi megtettük. Az első félidőben mi voltunk jobbak, szünet után a Pest megyeiek. Így a 0-0 igazságosnak mondható.

U14

MLSZ Regionális U14 Kelet B-csoport 12. forduló

DSI Debrecen – Loki Focisuli: 0-5 (0-4)

DSI Debrecen: Bíró – Bihari, Szabó K. (Lakatos 55’), Tóth B., Lehner, Baranyai, Egeresi, Pásztor (Fülöp 68’), Nagy R., Nagy L., Mosdóczi (Vezendi 55’)

Edző: Cseke Bence

Cseke Bence: Nehezen tudok napirendre térni a mérkőzés után. Csapatomból hiányzott az alázat, az akarat, a pozitív hozzá állás. Tudtuk, hogy a Loki Focisuli ellen nem lehet félvállról venni a küzdelmet. Erre felhívtam a játékosaim figyelmét is, úgy tűnik hiába. Beleszaladtunk egy nagy verésbe. 5-0- ra győzött a jobbik csapat.

U13

MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 10. forduló

DSI Debrecen – Tarpa: 6-1

DSI Debrecen: Cseke – Komódi, Magyari, Varga L., Kiss S., Milbik, Tóth K., Gulyás, Mosdóczi

Cserék: Kovács-Vitéz, Horváth T., Holhós, Sebők, Mráz, Bendik

Edző: Győrösi Péter

Gólszerzők: Kiss S. 7’, Komódi 15’, 21’, Sebők 34’, Magyari 38’, Milbik 64’

Győrösi Péter: A bajnokság legerősebb együttesével játszottunk. A Tarpa mindenkinek a mumusa. Én is izgultam a kezdő sípszó előtt, aztán bebizonyosodott, nem kellett volna. A srácok álom játékkal egy fél tucatot rámoltak be az ellenfél hálójába úgy, hogy csak egyet kaptak, azt is az utolsó percben. Ezzel a 6-1-es sikerrel átvettük a vezetést a bajnokságban.

U12

MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 10. forduló

DSI Debrecen – Tarpa: 1-0

DSI Debrecen: Szerepi-Nagy – Tóth Ni., Tóth Ná., Béke, Sipos, Aukszi, Szűcs, Kakó, Béres

Cserék: Melczer, Dombrádi, Simon, Kiss Cs., Nagy G. Müller

Edző: Szabó Imre

Gólszerző: Tóth Ni. 24’

Szabó Imre: Egy góllal, 1-0 arányban nyertünk a Tarpa ellen. Mégsem lehetek teljesen elégedett. Szinte végig rossz döntéseket hoztunk, sokszor az ellenfél kapusával szemben voltunk határozatlanok. A Tarpa veszélyes ellentámadásokat vezetett, ezért végig izgulnunk kellett. A hozzáállásunk, a futómennyiség, a néhol hiányos koncentráció elég volt a győzelemhez.


 


Sikeres hétvégét zártak csapataink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK