A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola gerelyhajítója már-már felléphetett az Európa-bajnoki dobogóra, de az utolsó sorozatban ketten is megelőzték, így országos bajnokunk a negyedik helyen zárta a kontinensviadalt.

Vasárnap véget ért Münchenben a 2022-es Atlétikai Európa-bajnokság, mely eseményen kiválóan szerepeltek a DSC-SI sportolói. Országos bajnok gátasunk történelmet írt, ezüstéremmel örvendeztette meg az atlétika szerelmeseit. De közel állt az éremhez gerelyhajítónk, Szilágyi Réka is, aki szinte már nyakában érezhette a szépen csillogó medált, ám az utolsó sorozatban ketten is megelőzték. Negyedik helyen zárta a kontinensviadalt, amire büszke lehet, büszkék lehetünk.

-Sikerült jól időzíteni a formám, így bizakodva vártam az Európa-bajnokságot. Azzal, hogy bejutottam a döntőbe, már teljesítettem célom, onnantól mind a hat dobást ajándéknak tekintettem. Lekerült rólam a teher, felszabadultan versenyezhettem, próbáltam élni a lehetőséggel, már nem volt veszíteni valóm. A második kísérletnél éreztem, hogy jó lesz a dobás, akár nagydöntőt is érhet, ám azt nem tudtam, milyen messzire száll a gerely. Bár több 60 feletti egyéni csúccsal rendelkező rivális volt a mezőnyben, második helyen jutottam a legjobb nyolc közé. Ez azon is múlt, ki mennyire tud alkalmazkodni a körülményekhez, a vizes rekortánhoz, ez nekem sikerült. Az utolsó sorozatban ketten is megelőztek, ám még volt egy kísérletem, sajnos nem sikerült túldobnom őket. Volt bennem némi keserűség, hiszen már ott érezhettem magam a dobogón, de nagyon örültem a negyedik helynek is. Úgy érzem, ami aznap bennem volt, azt kihoztam magamból. Boldog vagyok, hogy ott lehettem Münchenben, értékes tapasztalatokat szereztem, rengeteg élménnyel gazdagodtam. A szabadtéri szezonnak még nincs vége, bronzkategóriás versenyek, szuperliga és csapatbajnoki döntő vár még rám. Ezúton is szeretném megköszönni a sok-sok gratuláló üzenetet, felemelő érzés, hogy ilyen sokan drukkoltak nekem – tekintett vissza az Európa-bajnoki szereplésére Szilágyi Réka.


Fotó: Facebook/Magyar Atlétika - Hungarian Athletics

Szilágyi Réka: „ami aznap bennem volt, azt kihoztam magamból”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK