Három korosztályban is véget ért a sok győzelmet és nagy csatákat hozó 2022-2023-as bajnokság.

A lányok és a fiúk is a dobogón végeztek az U14-es régiós gyermekbajnokságban. A lányok bronzérmesek lettek, míg a fiúk – elveszítve ugyan a veretlenségüket - aranyérmet vehettek át a hétvégi utolsó fordulóban. Az U12-es korosztályban a lányok két erős ellenfelük közül az egyiket le tudták győzni, így egy győzelemmel és egy vereséggel zárták a bajnoki szezont. A megye egyik meghatározó csapatává fejlődő fiúk magabiztos győzelemmel fejezték be a pontvadászatot. U10-es csapataink élvezetes csatákat vívtak soros ellenfeleikkel.

Eredmények:

Kisiskolás LU10 I. csoport

DSI Debrecen 1. – BMSE Berettyóújfalu 0-0

DSI Debrecen1. – Hajdúnánás SK 1. 0-0

Vezetőedző: Emődi Tünde

Emődi Tünde: Két jó mérkőzést játszottunk. Az elsőn magabiztos játékot nyújtott a csapat, a második keményebb volt, ezt pszichésen nehezen bírták a lányok, de végül sikerült eredményesen zárni az utolsó fordulót.

DSI Debrecen 2. – Létavértes SC 97 0-0

DSI Debrecen 2. – Balmazújvárosi LKSE 0-0

Vezetőedző: Vértessy-Péntek Fanni

Kisiskolás FU10 I. csoport

DSI Debrecen 1. – DEAC 0-0

DSI Debrecen 3. – Balkányi ISE 0-0

DSI Debrecen 1. – Szivacs KC I. 0-0

DSI Debrecen 2. – Balkányi ISE 0-0

DSI Debrecen 3. – Szivacs KC II. 0-0

DSI Debrecen 2. – Szivacs KC I. 0-0

DSI Debrecen 1. vezetőedző: Szikszay Csaba

DSI Debrecen 2. vezetőedző: Sándor László

DSI Debrecen 3. vezetőedző: Deák Viktor

OGYB LU12 - I. csoport

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK 13-11

DSI Debrecen – Balmazújvárosi LKSE 17-22

Vezetőedző: Solymosiné Borók Rita

Solymosiné Borók Rita: Két lendületes, összeszokott csapat ellen játszottunk. Az első mérkőzésünket a Hajdúnánás ellen vívtuk, és nagyon örültem neki, hogy a lányok szívvel lélekkel küzdötték végig a mérkőzést. Támadásban sok technikai hibát ejtettünk, de a védekezésünket meg kell, hogy dicsérjem mert nagyon szépen működött. A végjáték nekünk kedvezett, és győzni tudtunk. Meg kell említenem a kispadon üllő gyerekeket, akik végig buzdították a pályán lévőket. A második találkozón a Balmazújváros ellen játszottunk, ahol már nem tudtuk azt nyújtani, amit a Hajdúnánás ellen. Úgy érzem, hogy erre a mérkőzésre elfáradtunk. Sok volt a technikai hiba, és védekezésben sem hoztuk a formánkat. Végig mentünk az eredmény után, és a végjátékban is az ellenfél bizonyult jobbnak. A vereség ellenére megdicsérem a csapatomat, mert mindkét meccsen voltak szép megoldások, és az első mérkőzés bizonyítja, hogy tudunk keményen küzdeni.

OGYB FU12 - II. csoport

DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 10-0

DSI Debrecen – Balmazújvárosi KK 31-13

Vezetőedző: Mihály Gabriella

Mihály Gabriella: Hajdúnánáson mértük össze erőnket a Hajdúböszörmény és a Balmazújváros csapataival, zárva ezzel a tavaszi gyermekbajnokságot. Minkét mérkőzésen fantasztikusan játszottak a fiúk. Kemény védekezéssel és gyors támadójátékkal hamar az ellenfelek felé kerekedtünk. Aminek nagyon örülök, hogy a feljavuló kapusteljesítményen túl, mindegyik mezőnyjátékosom lőtt gólt, ezzel is bizonyítva a nagyszerű csapatmunkát!

OGYB LU14 II. osztály - II. Felsőház

DSI Debrecen – KK Hajdúszoboszló 13-21

DSI Debrecen – Mátészalkai MTK 29-16

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: Az utolsó fordulóban a Hajdúszoboszló és a Mátészalka csapataival játszottunk. Utóbbinál a papírforma nem borult. Viszont a Hajdúszoboszló csapata ellen saját dugánkba dőltünk. Annyira győzni szerettek volna a lányok, hogy kapkodtunk, technikai hibákat követtünk el, ziccereket hagytunk ki. Bronzéremmel zártuk a felsőházi rájátszást.

OGYB FU14 II. osztály - II. Felsőház

DSI Debrecen – Tiszavasvári 19-20

DSI Debrecen – Kisvárdai KC 20-14

Vezetőedző: Oláh Barnabás

Oláh Barnabás: Bajnokcsapat! Nem sikerült veretlenül befejezni a bajnokságot ezért is van egy kis hiányérzetem, de ahogy szokták mondani a bajnoki címet nem kell megmagyarázni. Gratulálok a srácoknak az egész éves munkájukhoz, sokat fejlődtek, tapasztaltak. Szeretném megköszönni a szülők segítségét is, hogy mindenben támogatták a csapatot. Külön szeretném kiemelni a Debreceni Sportcentrumot, hogy megteremtették a lehetőséget és biztosították a feltételeket célunk eléréséhez. Büszke vagyok a fiúkra! Hajrá DSI Debrecen!

Fotó: Kovácsné Cseke Judit


U14-es fiú kézilabda csapatunk arany- a lányok bronzérmesek a régiós gyermekbajnokságban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK