A Sportiskola négy korosztályos labdarúgó együttese újabb fordulót teljesít hétvégén.

Négy fordulót követően is megőrizte veretlenségét Jankovics Sándor csapata, ezzel az eredménysorral négypontos előnnyel vezetik a tabellát. A következő játéknapon városi derbi vár az U19-es gárdára, ugyanis a közvetlen riválishoz a DEAC-hoz látogatnak vasárnap. A fekete-fehérek váratlan vereséget szenvedtek Törökszentmiklóson, biztos, hogy javítani akarják a botlást, így egy kiélezett, parázs mérkőzésre lehet számítani.

Pont nélkül tért haza Pécelről Kaszás János alakulata, így a kiesőzónából várhatják legényei a következő fordulót. A szombati párharc nem ígérkezik könnyűnek, ugyanis a 4. helyen álló Karcaggal találkoznak, mely gárda hétgólos győzelemmel zárta az előző hetet. A papírforma a kék-fehérek mellett szól, de nem lehetetlen küldetés a pontszerzés.

Hozta a kötelezőt a Takács András vezette csapat, a nagyecsediek legyőzésével duplázták meg pontjaik számát. Vasárnap az egyik legnehezebb ellenfél vár az U15-ösökre, ugyanis a bajnoki cím egyik várományosának, a Tarpának az otthonában lépnek pályára. Ezen a mérkőzésen már az is bravúrnak számítana, ha egy ponttal térnének haza fiataljaink a Szabolcs megyei településből.

Cseke Bence tanítványai még nem szereztek pontot az idei sorozatban, erre szombaton, a városi derbin nyílik lehetőségük, mely játéknapon a Loki Focisuli együttese ellen lépnek pályára. A piros-fehérek sem büszkélkedhetnek veretes eredménysorral, eddig csak egy alkalommal hagyták el győztesen a pályát. Védelmük eléggé sebezhető, a mezőnyben a legtöbb kapott góllal (23) rendelkeznek. Ezt ki lehet használni, ám fiataljainknak meg kellene találniuk a góllövőcsukájukat, ugyanis idén még nem tudták bevenni az ellenfelek kapuját. Talán most!

U19

MLSZ Regionális U19 Délkelet "B" csoport 5. forduló

DEAC – DSC-SI

10.02. 09:00      Egyetemi Sporttelep

U16

MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 5. forduló

DSC-SI – Karcag

10.01. 12:00      Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya

U15

MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 5. forduló

Tarpa – DSC-SI

10.02. 10:00      Tarpa Sportcentrum

U14

MLSZ Regionális U14 Kelet B-csoport 5. forduló

Loki Focisuli – DSC-SI

10.01. 12:00      Bestrong Sportkomplexum

Városi derbin őrizné meg veretlenségét a Jankovics-csapat

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK