Liga versenyeket rendeznek Debrecenben.

A Gyulai István Atlétikai Stadion ad otthont szombaton és vasárnap a több korcsoportot rajthoz állító Kelet Kupának, amely része a Liga-sorozatnak is: Szuper Liga - Junior Liga - Ifjúsági Liga és Serdülő Liga számok szerepelnek a kiírásban. A két nap során összesen 101 számot rendeznek a nívós versenyen.

A beérkezett nevezések alapján elmondható, hogy igen népes mezőny érkezik Debrecenbe, hiszen hazánk 46 sportszervezetéből mintegy 912 atléta jelezte részvételi szándékát. A rendező Debreceni Sportcentrum – Sportiskola színeiben a különböző korcsoportokban 45 versenyszámban 75 atléta áll rajthoz.

A legnépesebb mezőnyt a férfi 100m vonultatja fel, 58 indulóval. Férfi 400-on 46, míg férfi 200m-en 44 atléta vág neki a küzdelmeknek.

A Szuper Liga 1500m-es versenyére nevezett a Csapatbajnoki elődöntőn 800-on és 1500-on is első debreceni Kazi Tamás, aki néhány nappal ezelőtt 3:38,98-as új egyéni rekorddal elsőként ért célba 1500-on, ezzel teljesítette az amszterdami Európa-bajnokság szintidejét. Jó előjel, hogy a londoni olimpiát is megjárt atléta már ,,csak” 2 másodpercre van a riói olimpiai szinttől.

Jól kezdte az évet, és hétről hétre javít idei legjobbján a 400 gáton és 110 gáton is rajthoz álló, szintén DSC-SI-s atléta, Koroknai Tibor, aki legutóbb a rigai nemzetközi versenyen harmadik helyen végzett az előbbi számban.

Remek formában várja a versenyt a cívisvárosi, olimpiai kerettag Kácser Zita, a kiváló atléta 1500-on, 5000m-en és 3000m akadályon lesz látható.

Nagy versenyt ígér a női 100m és a 100 gát is, ahol mindkétszer összecsap a hazai Kozák Luca és nagy riválisa, a gödöllői Répási Petra.

3000 akadályon a békéscsabai Gregor László szeretne Eb-szintet teljesíteni, ebben a számban rajthoz áll a debreceni, junior Eb bronzérmes Juhász Balázs is. Magasugrásban nagy meglepetés lenne, ha nem a nyíregyházi Bakosi Péter nyakába akasztanák az aranyérmet.

Nagy reményekkel indul 400 és 800m-en a DSC-SI triumvirátusa, név szerint Aradi Bernadett, Palásti Luca és Sárkány Fanni.

A Kelet Kupa szombati programja 13.30-kor, míg a vasárnapi menetrend 14 órakor kezdődik. Az eseményre a belépés díjtalan.

A verseny menetrendje a csatolt pdf-ben tekinthető meg.

Komoly mezőny a Kelet Kupán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK